Újabb programokkal várja a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár az őszi szünetben – írja az intézmény keddi közleményében.
Amin fogalmaznak, az Őszi szünidölő a Mesebirodalomban címet viselőrendezvénynek a könyvtár Görgey úti főépülete ad otthont, azon belül is az első emeleten található gyermekkönyvtár.
Október 29-én szerdán délelőtt tíz órától a meséké lesz a főszerep. Az Egyszer volt, hol nem volt – a Mesetarisznyában című program egy mesematiné, melynek során kicsiknek és nagyoknak is kellemes szórakozást kínálnak a könyvtárasok, akik élőszavas meséléssel, valamint játékkal készülnek, amivel méginkább bevonják a fiatalokat a mesék varázslatos világába.
Október 31-én, pénteken sem maradnak program nélkül a gyerekek, hiszen ugyancsak délelőtt tíztől a Mesés házfoglaló nevet viselő mesés játékok és játékos mesék várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A kreatív elemeket sem nélkülöző játékos program mindenki számára élvezetes kikapcsolódástkínál és bátran állíthatom, hogy a szülőknek, nagyszülőknek éppúgy vidám lesz a péntek délelőtt, mint a gyereknek.