Ugrás a tartalomra

Halálra gázoltak, és cserbenhagytak egy férfit Újcsanálosnál

Létrehozva
Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy férfit vasárnap éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Újcsanálosnál, az ittas sofőrt és három utasát elfogták.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség járőrei telefonos bejelentést követően érkeztek ki a baleset helyszínére, az árok szélén két, láthatóan ittas férfit találtak egy betört szélvédőjű autó mellett.     

Az autó sofőrje elmondta, hogy korábban elütöttek egy fekete ruhás férfit, majd segítségnyújtás nélkül továbbmentek, hazavitték az autóban utazó két másik férfit és visszatértek a helyszínre, ahol azonban már nem találták az elgázolt embert.

A rendőrök az áldozat holttestére a helyszíntől nem messze találtak rá. Utóbb előállították a baleset idejében az autóban utazó másik két férfit is. A baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálják - tették hozzá.

A címlapkép illusztráció

Ez is érdekelhet

Pánikolva továbbhajtott, de aztán feladta magát a rendőrségen
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A 26-os főúton történt minapi balesetből kiindulva a rendőrség leírta, mit tegyünk, ha baleset részesei vagyunk.
Belefulladt egy férfi az ónodi tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eset szombaton délután történt.
Nagyon-nagyon ritka autó tört össze a Mátrában
BalesetBelföld
Valaki felismeri?
Látványos videón, ahogy megmentik a sziklára zuhant fiatalt a Gellért-hegyen
BalesetBelföld
A férfi vasárnap este zuhant le. Hétfőn közzétették a mentésről készült videót.