Ugrás a tartalomra

Ítéletet hozott a bíróság az elszabadult lillafüredi kisvasút ügyében

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az ügyében, akiket a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése miatt a módosított vád szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint 2018. június 11. napján a hajnali órákban a Majláth telephely fővágányán egymáshoz kapcsolva hátrahagyott és leállított, egyenként 10 tonna súlyú vasúti kocsik légfék rendszeréből a levegő elszökött, amelynek következtében azok a Dorottya utca irányába enyhén lejtős pályaszakaszon megfutamodtak.

A vasúti kocsik a vágányzáró sorompó használatának hiányában áttörték a telephely Dorottya utca felőli, zárt állapotú kapuját, ezáltal a nyílt vasúti pályára jutottak. Ezt követően a végállomásig tartó, mintegy 2 km-es útszakaszon 20-40 km/h sebességre gyorsultak fel, majd – kitörve az ütközőbakot – nekiütköztek a villamosmegállóból éppen induló és az Árpád út irányába szabályosan továbbhaladni szándékozó villamos középső részének.

Az ütközés során személyi sérülés nem történt.

A bíróság a szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy nem volt konkrétan leszabályozva a kisvasutat üzemeltető vállalatnál az egyes dolgozók pontos feladatköre, a munkavállalók szokásjog alapján végezték feladataikat, ezért a vádlottak büntetőjogi felelőssége nem volt megállapítható a baleset bekövetkeztében.


Erre figyelemmel a vonatvezetőt és a forgalmi szolgálattevőt bizonyítottság hiányában, míg a tartalékos mozdonyvezetőt bűncselekmény hiányában – az ellenük közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól - felmentette.

Az ítélet nem jogerős a Miskolci Törvényszék közleménye szerint.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.