Ugrás a tartalomra

Összeütközött egy repülőgép és egy helikopter Washingtonnál, több áldozatot már megtaláltak (videóval)

Létrehozva
Több halálos áldozatot megtaláltak a washingtoni repülőgép-szerencsétlenség helyszínénél, a Potomac folyóban szerda éjszaka – közölték az illetékes amerikai hatóságok.
Kép
Mentőalakulatok tagjai a helyszínen, miután összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter Washington belvárosának közelében a Potomac folyó felett 2025. január 29-én. Az első jelentések szerint közvetlenül a balesetet után négy túlélőt mentettek ki a vízből. MTI/EPA/Shawn Thew

Az American Airlines légitársaság közlése szerint 60 utas és 4 fős legénység tartózkodott az utasszállító repülőgépen, amely a folyó felett összeütközött egy három embert szállító katonai helikopterrel.

A szerencsétlenül járt utasszállító, az AA 5342-es járat a Kansas állambeli Wichita felől tartott Washingtonba, és éppen leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett, mintegy 600 méterre a leszállópályától összeütközött egy gyakorló repülést végző, Blackhawk típusú katonai helikopterrel.

A két jármű a folyó viszonylag sekély vízébe zuhant mintegy 125 méteres magasságból.

Az utasszállító repülőgép a levegőben történt ütközést követően kettétört, miközben a helikopter a rotorján fekszik a két méter mély vízben – számoltak be az illetékesek.

A balesetről készült és nyilvánosságra hozott videófelvételen nagy lángcsóva látszik a két légi jármű ütközésének következtében, valamint megjelent a légi katasztrófát megelőző rádiókommunikáció az utasszállító és a repülőtér légiirányítói között, amelyben a katonai járműre vonatkozó figyelmeztetés elhangzott. Nem sokkal később bekövetkezett az ütközés.

Az amerikai parti őrség közölte, hogy minden elérhető erőforrást rendelkezésre bocsát.

Virginia és Maryland állam, valamint Washington város hatóságai egyaránt részt vesznek a kutatási-mentési munkában, valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódott.

Maryland állam kormányzója rendőrségi búváregységet küldött a helyszínre.

Donald Trump elnök közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy szorosan követi a fejleményeket, és egyben köszönetet mondott a mentésben dolgozóknak.

Sean Duffy, a frissen hivatalba lépett közlekedési miniszter szintén közleményt adott ki, amely szerint kapcsolatban van állami és helyi tisztségviselőkkel, valamint bejelentette, hogy utasítást adott a Szövetségi Légügyi Hivatalnak, hogy mindenben segítsék a szövetségi Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület intézkedését.

A légügyi hivatal közölte, hogy a washingtoni Ronald Reagan repülőtéren pénteken a kora reggeli órákig leállították a közlekedést. A Ronald Reagan repülőtér az amerikai főváros rendkívül forgalmas belföldi repülőtere, közvetlenül a Potomac folyó partján fekszik, hivatalosan a Virginia állambeli Arlington területén.

A Potomac folyó feletti vízfelületet nemcsak a repülőtéren közlekedő utasszállító gépek használják, hanem rendszeresen repülnek a folyó fölött alacsony magasságban egy közeli katonai bázisra tartó vagy onnan felszálló katonai repülők és helikopterek is.

 

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.