Ugrás a tartalomra

Pánikolva továbbhajtott, de aztán feladta magát a rendőrségen

Létrehozva
A 26-os főúton történt minapi balesetből kiindulva a rendőrség leírta, mit tegyünk, ha baleset részesei vagyunk.

A példaeset múlt szerdán történt. Egy 32 éves nő hajtott a 26-oson Sajóbábony felől Miskolc irányába, amikor a külső sávba történtő besorolás közben nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő járműnek.

Az ütközést elkerülni próbáló sofőr félrerántotta a kormányt, a kocsija a padkára futott, kisodródott, majd nekiütközött egy másik autónak.

A balesetet előidéző nő nem állt meg a helyszínen, és nem nyújtott segítséget. Később elmondta, hogy ijedtségből és pánikból hajtott tovább, de rövid időn belül telefonon jelentkezett a rendőrségen, ahol később gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság mostanra befejezte a vizsgálatot a nő ügyében, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Az eset ismét felhívja a figyelmet arra, hogy balesetet követően a helyszín elhagyása nem jelent megoldást, sőt súlyosbítja a felelősséget.

– Baleset okozója bárki lehet, azonban a jogszabályok egyértelműek: a járművezetőnek kötelessége megállni, meggyőződni arról, hogy van-e sérült, és szükség esetén segítséget nyújtani. Aki elhajt, nemcsak a közlekedési szabályokat sérti meg, hanem bűncselekményt is elkövet – figyelmeztet a rendőrség.

Mit kell tehát tenni baleset esetén?:

  • Azonnal álljunk meg biztonságosan, és kapcsoljuk be a vészvillogót
  • Helyezzük ki az elakadásjelző háromszöget
  • Nyújtsunk elsősegélyt a lehetőségeinkhez mérten
  • Várjuk meg a rendőrséget és a további intézkedést.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.