Ugrás a tartalomra

Zamárdiban rendezik a Red Bull Air Race-t

Létrehozva
A Balaton felett, Zamárdiban rendezik idén a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság magyarországi versenyét.
Kép

A magyar szervezők sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint július közepén 13. alkalommal kerül sor a magyarországi futamra - ami rekord a sorozat történetében -, ám most először nem Budapesten, hanem új helyszínen. Eredetileg 2019-ben is a főváros lett volna a helyszín, de február elején a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a főváros nem ad engedélyt a viadalra.

A pénteki közleményben a szervezők jelezték, hogy a budapesti helyszínre vásárolt, kiemelt helyekre szóló jegyek teljes összegben visszaválthatók az eredeti értékesítési helyeken. A balatoni futamra pedig a közeljövőben hozzák nyilvánosságra a jegyvásárlási lehetőségeket, ugyanakkor a rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

A szezon nyolc versenyből áll, február elején Abu-Dzabiban indult a sorozat, a mezőny egy később kijelölendő időpontban sorra kerülő európai viadal után júniusban Kazanyban méreti meg magát, hogy aztán egy hónappal később a Balaton felett versengjen. Ősszel egy japán és egy ázsiai viadal után Indianapolisba megy a mezőny, s a 2019-es idény Szaúd-Arábiában zárul.

A Red Bull Air Race idei versenynaptára:

február 8-9.: Abu-Dzabi
később kijelölendő időpontban: Európa
június 15-16.: Oroszország, Kazany
július 13-14.: Magyarország, Balaton, Zamárdi
szeptember 7-8.: Japán, Csiba
később kijelölendő időpontban: Ázsia 
október 19-20.: Egyesült Államok, Indianapolis
november 8-9.: Szaúd-Arábia

Ez is érdekelhet

Borsodból az Országos Rendőr-főkapitányság élére
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyar Péter miniszterelnök döntött az új országos rendőri vezetőről.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke
Belföld
Elengedhetetlennek nevezte a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatát Forsthoffer Ágnes.
Interaktív térképpel a szőlőpusztító ellen
BelföldGazdaság
Interaktív térképpel segíti a Nébih a szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezést.
Június közepén startol a nyári főszezoni menetrend a MÁV-Csoportnál
Belföld
Június 20. és augusztus 30. között sűrűbb indulással és nagyobb kapacitással közlekednek a MÁV-Csoport vonat- és autóbuszjáratai.