Ugrás a tartalomra

Újabb holttesteket azonosítottak

Létrehozva
A Hableány kiemelésekor talált négy holttest közül hármat azonosítottak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel.
Kép
Forrás: mti.hu Fotó: Mohai Balázs

A május 29-ei dunai hajóbaleset kedden, a Hableány kiemelésekor megtalált négy áldozata közül két dél-koreai nőt és a hajó magyar kapitányát már azonosították, a negyedik – egy gyermek – azonosítása még tart – írták. 

Kép
Fotó: Lakatos Péter

A kutatásban résztvevők megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresik a még hiányzó négy dél-koreai utast.

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.