Ugrás a tartalomra

A budapesti repülőtérről tizenkét járat indul

Létrehozva
Növekszik a járatok száma a ferihegyi repülőtéren, hétfőn már 12 járat indul - mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kommunikációs vezető elmondta, a járvány előtt naponta 300-350 repülőgép szállt le és fel a repülőtéren, körülbelül 40-45 ezer utassal, ez áprilisban 2-5 járatra és 150-200 utasra csökkent.
A hétfői járatok még alacsony kihasználtság mellett indulnak el, de ebben is látható némi emelkedés - tette hozzá.

A repülési feltételek változatlanok: az utasoktól azt kérik, hogy egyedül és maszkban lépjenek be a terminál területére, kézfertőtlenítőt biztosítanak a helyszínen. Kérik továbbá, hogy az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladást használják - mondta.
A kommunikációs vezető szerint az egymástól való helyes távolságot matricák jelzik a repülőtéren, és a terminálon is csak minden második széket lehet használni.

Kitért arra is, a repülőtér nem zárt be az elmúlt hónapokban, viszont utasai 99 százalékát elvesztette; az előrejelzések szerint fokozatosan, de nagyon lassan áll majd vissza az utasszám a járvány előtti szintre. Tavaly 16,2 millió utas fordult meg a repülőtéren, az idén 17 millióra számítottak, de várhatóan csak 10-11 millió lesz. A tavalyi utasszámot valószínűleg csak 2022-ben érhetik el - mondta Valentinyi Katalin.
 

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.