Ugrás a tartalomra

Hetven évvel ezelőtt nyílt meg a ferihegyi repülőtér

Létrehozva
Hetven évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőtere, amely azóta 240 millió utast szolgált ki - közölte az MTI.

A repülőteret üzemeltető társaság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a nyitóünnepség óta a repülőtér 25 569 napot üzemelt, a koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet.

Az elmúlt hét évtizedben több mint 240 millió utast és 2 millió tonna árut, mintegy 430 millió kézi- és feladott poggyászt kezeltek, a futópályákat 3,5 milliószor használták fel- és leszállásra.

Megnyitása utáni első évében 50 ezer utast szolgáltak ki az akkor 21 ezer négyzetméter területű légikikötőben, amely a mai 1-es terminált jelentette. Mára a terület 103 ezer négyzetméterre nőtt, és egy helyett két futópálya szolgálja ki az érkező és induló forgalmat.

A közelmúltban Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérré átnevezett ferihegyi légikikötőben csütörtökön az évforduló alkalmából több mint 30 különböző járműből álló, 3500 négyzetméter területű installációval ünnepelték az évfordulót. A futópályára álltak fel a tűzoltóautók, retro buszok, földi kiszolgáló gépek, és a BUD 70 formációt alakították ki.

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.