A Magyar Közlönyben megjelentek az újabb lazítást célzó intézkedések. Ezek alapján a vendéglátó üzlet belső, zárt részében – így különösen az étteremben, a kávézóban, a cukrászdában, a büfében, a presszóban – a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett. Ugyanakkor az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni, és a védőtávolság betartása is kötelező.
A szabadtéren lévő játszótér nyitva tarthat és látogatható.
A szálláshelyek fogadhatnak vendéget, akik számára az ott-tartózkodás megengedett. A szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak.
A családi rendezvényekre a következő szabályok érvényesek. Június 1-től a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt. A házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben, valamint szálláshelyen is megtartható, és azon zenés szolgáltatás biztosítható, ám a védőtávolság betartása itt is kötelező.
Kinyithatnak az éttermek, kezdődhetnek a lagzik
Létrehozva
Újabb könnyítések léptek érvénybe.
Ez is érdekelhet
Fidesz-kongresszus: elnökök és alelnököket választottak
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.