Ugrás a tartalomra

Fontos a nyaralók vízmérőinek ellenőrzése

Létrehozva
A nyaralók vízhálózatának, vízmérőinek ellenőrzésére hívja fel a tulajdonosok figyelmét a Magyar Víziközmű Szövetsége; az MTI-nek kedden eljuttatott közleményben a szövetség azt írta, bár nem volt túl hideg tél, egy-két keményen fagyos éjszaka is megrongálhatta a szerkezeteket.

A szervezet a hétfőtől a vidék után Budapesten is életbe léptetett enyhítések okán kiemelte: a nyaralóba érkezéskor mindenki ellenőrizze, hogy forog-e a vízmérő lendkereke a csapok elzárása mellett is, mert az a vízhálózat sérülését is jelentheti. Probléma esetén a területileg illetékes víziközmű szolgáltatók segítségét lehet kérni, a vízdíjszámlán megtalálható elérhetőségeken.

A közleményben Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára kifejtette: a veszélyhelyzet kihirdetése után sok munkáltató lezárta irodaépületeit, bezártak szállodákat és gyárakat egyaránt. Emiatt az azóta használaton kívül lévő belső vízvezeték-hálózatokban pangó víz keletkezett, amely tökéletes táptalajt biztosít a kórokozóknak - többek között a légiós betegség terjesztéséért felelős legionellának is, ezen kívül ilyenkor különböző lerakódásokat is moshat ki a hálózatból a frissen megindított víz.

Ezért felhívta a figyelmet, hogy az első használat előtt a nagyobb intézményeknél a gondokságnak át kell mosnia, fertőtlenítenie kell a hálózatot. Ahol csak néhány napig állt a víz, ott elég néhány percig folyatni a csapot. Magyarországon minden víziközmű szolgáltató biztosítani tudja a működési területén a kiváló minőségű csapvizet, Magyarországon az ivóvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer - húzta alá a főtitkár.
 

Ez is érdekelhet

Fidesz-kongresszus
Fidesz-kongresszus: elnökök és alelnököket választottak
Belföld
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.