Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint zivatarveszély miatt Vas és Zala megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A felhőszakadás veszélye miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Emellett Budapesten, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyében a tartós eső miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Azt írták: reggel a Dunántúl középső és keleti megyéiben, valamint a középső területeken további tartós eső várható, területi átlagban akár a 20 millimétert is meghaladhatja a lehulló csapadékösszeg. Előfordulhat dörgés, villámlás is egy-egy helyen a csapadékzónában.
A nap második felében a nyugati országrész kivételével fordulhatnak elő zivatarok, leginkább a Dunától keletre. Az Alföld északkeleti részén (Nyírség, Hajdúság) helyenként intenzív zivatar is valószínű, amelyhez felhőszakadás (30-50 milliméter csapadék), jégeső, 60-70 kilométer/óra feletti szél is társulhat - tették hozzá.
Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 21-27 Celsius-fok között valószínű, de a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 15-21 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kedden is sokfelé elázhatunk
Létrehozva
Zivatar, felhőszakadás és tartós eső miatt is figyelmeztetéseket adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Ez is érdekelhet
Két tonna dohánylevelet akart átcsempészni az M3-ason
Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Minden hadra fogható járművet forgalomba állít a közlekedési társaság, hogy mindenki számára biztosítsa a kiszámítható utazást a pünkösdi hosszú hétvégén is, amelyen a főszezont idéző, erős forgalom várható.
Reformot sürgetnek a vendéglátásban, miskolci étterem is a kezdeményezők között
Közös reformminimumot fogalmazott meg a turizmus és a vendéglátás jövőjéről 35 független vendéglátó és vendéglátáshoz kapcsolódó kisvállalkozás. A támogató vállalkozások köre folyamatosan bővül.
Bezuhant bulvárlapok, de a Nemzeti Sportot sem kapkodják
Megszerezte az auditált számokat a Magyar Hang.