Ugrás a tartalomra

Végre itt az igazi nyár

Létrehozva
Térségünkben csak néhol fordulhat elő gyenge zápor kedden, a hőmérséklet csúcsértéke 27 fok körül alakul majd.

Nyugat felől lassan szakadozik, csökken a felhőzet, reggelig főként a középső és a keleti országrészben várható zápor, keleten, délkeleten zivatar is. Kedden a Dunántúlon gyengén felhős, napos idő lesz, másutt gomolyfelhők zavarják a napsütést, keleten néhol gyenge zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél többfelé erős, helyenként viharos lesz.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között várható.
    
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 27 fok között alakul.

Ez is érdekelhet

A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
BelföldBűnügy
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
BelföldKörnyezet
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.