Ugrás a tartalomra

Borsodban is zivatarokra figyelmeztetnek

Létrehozva
Az ország egész területén a sárga figyelmeztető jelzés van érvényben, enyhülhet a csapadékhiány.

A magyarországi vegetáció már május közepi-végi állapotban jár, így az aranyat érő májusi esőkre is egyre nagyobb szükség lenne. Az elmúlt napokban az ország délnyugati harmadán hullott kielégítő mennyiség, ami számottevően megöntözte a földeket, az ország többi részén azonban nedvességhiány a jellemző. 

A héten főként kedden és szerdán van kilátás többfelé esőre, záporokra, zivatarokra, így várhatóan a most szárazabb területeken is többfelé enyhül majd a csapadékhiány – írja a met.hu.

A HungaroMet előrejelzése szerint kedden a napos periódusok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell.
 
Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől is egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar.

Ma a délnyugati, holnap napközben a nyugati  szél lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán még sok felhő lesz felettünk, és továbbra is többfelé várható eső, zápor, helyenként  zivatarok is kialakulhatnak. Egy-egy helyen hevesebb zivatar sem kizárt. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, nyugaton erős lesz, a zivatarokat azonban viharos széllökések is kísérhetik. A csúcshőmérséklet 16 és 25 fok között alakul, északnyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.

Csütörtökön az ország nagyobb részén már több órára kisüt a nap, de az  Alföldön még lehetnek erősebben felhős körzetek. A délkeleti és a keleti határhoz közeli tájakon elszórtan egy-egy zápor, esetleg gyenge zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz az északi-északkeleti szél. A hajnal helyenként hűvös lesz, napközben pedig 20 és 25 fok közé melegszik a levegő – olvasható az idokep.hu oldalán.
 

 

 

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.