Ugrás a tartalomra

Figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden közlekedőt érint

Létrehozva
Egyre több kerékpáros és motoros jelenik meg a jó idő beköszöntével a hazai utakon – emiatt adott ki figyelmeztetést az ORFK.
Kép
Fotó: Schutterstock / Dmitry Surov

Végre örülhetünk az enyhe reggeleknek, a napközbeni 20 fok feletti hőmérsékletnek. Ilyenkor nem csak a motorral és kerékpárral közlekedők, de a gyalogosok is többet vannak a szabadban. A közlekedési viszonyok változnak, gyakorta átrendeződnek, de vannak dolgok, amire minden évszakban figyelni kell. Ilyenkor is fontos a láthatóság! Egy kerékpárosnak még szikrázó napsütésben, jó látási viszonyok közt is figyelnie kell arra, hogy mások észrevegyék. Elég egy árnyékosabb útszakasz, ahol egy autóval közlekedő lehet, hogy csak későn fogja észlelni, ha fekete, vagy sötét ruhában bringázunk – írja a police.hu.

Ilyenkor kicsit minden járművezetőnek hozzá kell szoknia a megváltozott helyzethez. Mindenkinek szüksége van egy kis időre, hogy újra felvegye a ritmust, hogy visszajöjjenek a korábban már rögzült mozdulatok. Motorozni és biciklizni sosem felejt el az ember, de a téli szünet után még a tapasztaltabbaknak is időbe telik, mire biztonsággal visszaszoknak két kerékre. Az autósoknak ismét alkalmazkodni kell a motorosokhoz, ez fokozottabb figyelmet és óvatosságot követel a sofőrök részéről.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindig a látási és útviszonyoknak megfelelően válasszuk meg a jármű sebességét. Bármikor előfordulhat, hogy egyik pillanatról a másikra zivatarba, viharba kerülünk. A hirtelen lehulló csapadék, a csúszós útszakaszok veszélyeket rejtenek. Csökken a menetstabilitás, nő a féktávolság.

A két kerék nem négy… legyünk óvatosak és körültekintőek, a motorokat és a kerékpárokat is fel kell készíteni a szezonra! A műszaki állapot ellenőrzése és saját tudásunk felfrissítése mellett a megfelelő védőfelszerelésre is helyezzünk hangsúlyt, hiszen ezek nagymértékben csökkentik egy esetlegesen bekövetkező baleset során a sérülések fokát.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.