A hazai szövetség Facebook-oldalán a 21 éves kiválóság azt mondta, edzője, Bob Bowman SMS-ben tájékoztatta arról, hogy rajtkőre kell állnia a kontinensviadalon.
"Elvégre Bob nagymestere annak, hogy még a hétvégén se legyen nyugi" - kezdte nyilatkozatát a Colorado Springsben magaslati edzőtábort teljesítő Kós. "Azt írta, hogy úgy gondolja, az Eb pont jó időben van, és nekem mégiscsak indulnom kell egy versenyen még az olimpia előtt. És hát az úgy működik, hogyha Bob úgy gondolja, akkor onnantól én is úgy gondolom" - jelentette ki.
Kós Hubert ezt követően egyeztetett Sós Csaba szövetségi kapitánnyal, akivel közösen úgy döntöttek, hogy fő számát, a 200 méter hátat csak a párizsi olimpián vállalja majd, a belgrádi Eb-n 50 és 100 méter pillangón, valamint 50 és 100 méter háton, illetve 200 méter vegyesen indul - utóbbi számban címvédőként. Ezen felül várható, hogy a kapitány egy, vagy két váltóban is számít majd rá.
"Amit Csaba bá kér, azt csinálom. Mert most az a lényeg, hogy intenzív legyen a program, még egyáltalán nem leszek formában, de kell egy jó verseny. Leon Marchand a francia bajnokságon indul ugyanakkor, ezért is küld engem Belgrádba Bob, aztán onnan megyek vissza Franciaországba, és az olimpiáig ott fogok edzeni velük" - mondta Kós.
A belgrádi vizes Eb-n június 17. és 23. között rendezik
Kós Hubert mégis indul a kontinensviadalon
Létrehozva
Előzetes terveivel ellentétben mégis indul a júniusban sorra kerülő belgrádi vizes Európa-bajnokság úszóversenyén Kós Hubert, a 200 méteres hátúszás világbajnoka.
Ez is érdekelhet
A felhők hamarosan elhagyják hazánkat és újra kisüthet a nap
Száraz, szeles idő várható hétfőn. A hőmérséklet csúcsértéke általában 26 és 31 Celsius fok között lesz.
Megérkezett a hidegfront: tarol a szél
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére hétfő éjfélig.
Hidegfront hoz jelentős változást az időjárásban - Borsodban is
Vasárnap a déli órákig főként a keleti, északkeleti megyékben fordulhatnak elő helyenként zivatarok az országban.
Hidegfront érkezik: mutatjuk, hogyan alakul az időjárás szombaton
Hétvégén az éjszakai órákban alakulnak ki záporok, zivatarok, de akkor sem fog mindenhol esni. A maximum-hőmérséklet még nagyrészt 30 fok felett marad.