Ugrás a tartalomra

Forró, kánikulai időt tartogat a szombat is

Létrehozva
Szombaton is kitart a hőség, a hőmérő higanyszála még aznap is felkúszhat akár harminchat fokig is, délután azonban már kialakulhatnak záporok, zivatarok.

Kép
Fotó: Mocsári László

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint péntek este a Dunántúl nyugati, délnyugati részére már besodródhatnak csapadékgócok, de majd inkább az éjszaka második felében válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés, és akkor máshol is, legkisebb eséllyel keleten, délkeleten valószínű zápor, zivatar.

Szombaton általában sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, amelyek egyre inkább hazánk keleti, délkeleti felén törhetnek magasabbra, ezzel együtt délután már elsősorban ott alakulhatnak ki záporok, zivatarok, sőt heves zivatarok is lehetnek.

Hajnalban előbb a Dunántúlon, szombaton napközben a középső országrészben zivataroktól függetlenül is feltámad az északnyugatira forduló szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható.  A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26 és 36 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.