Ugrás a tartalomra

Tízezrekben mérhető, tízezreket érintő: bérkiegészítést kapnak a MÁV dolgozói

Létrehozva
Ezzel köszönik meg a munkájukat.

Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán bejelentette, hogy a MÁV-csoport dolgozói fejenként 50 ezer forintos bérkiegészítést kapnak. A bérkiegészítés több mint 50 ezer embert érint.

A tárcavezető kedden tartott Közlekedésinfót, amelyen több bejelentést tett. Többek között a késésbiztosítás bevezetését, amelynek értelmében a MÁV 20 perces késés után 50 százaléknyi jegyár-visszatérítést biztosít.

Azt is elhangzott a tájékoztatón, hogy haváriatervvel készülnek az idei nyárra, az év végéig 1200 mosdót újítanak fel, az InterCity-járatokon már folyamatosan biztosítják a takarítást, és ezer új autóbuszt vásárol Magyarország. Továbbá minden településre legalább napi egyszeri klimatizált eljutást biztosítanak, jön a klímagarancia, és 36 állomást újítanak fel a MÁV pénzéből.

Miskolcon május 22-én tartott Lázárinfót a miniszter, ezen közlekedéssel kapcsolatos bejelentések is elhangzottak. A miskolci tömegközlekedés javítására, a Miskolcon átmenő állami utakra, továbbá a Barlangfürdő és a diósgyőri vár felújítására is érkeznek majd források, de a kormány támogatja a Szent István tér és az Avas között megépülő felvonót is.

Ez is érdekelhet

A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
BelföldBűnügy
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
BelföldKörnyezet
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.