Ugrás a tartalomra

Egy újabb veszélyes helyzetet akadályozhat meg a KRESZ

Létrehozva
Változhat a sebességhatár, az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályok és a követési távolság – elkészült az új KRESZ-módosítás koncepciója.
Kép
elektromos roller
A rollereseket is érintheti a KRESZ módosítása. Minap-archív fotó: Mocsári László

Ma még a megszokott szabályok szerint közlekednek az autósok Miskolc útjain, 2026-tól azonban több változásra is számíthatnak a közlekedők. Elkészült az új KRESZ-módosítás koncepciója, amelyet több mint 100 szakértő és közel 70 szervezet dolgozott ki.

Az új szabályok nemcsak az autósokra vonatkoznak majd, hanem például a rolleresekre is. A Miskolc Televízió megkeresésére Tóth Tibor, a Tóth Autósiskola tulajdonosa elmondta, a 25 km/h-s sebességű rollerek esetében már segédmotoros járművekről beszélhetünk.

– Ez talán segít azon, hogy nem fognak a kategórián túli rolleresek is ugyanúgy közlekedni a járdán, a gyalogátkelőhelyeken, ahogy eddig tették, mert ebből adódott az utóbbi időben a legtöbb baleset – mutatott rá.

A gyalogosokra is kitér az új KRESZ: zebrákon tilos lesz a mobiltelefon használata; nem csak telefonálni, de nyomkodni sem szabad majd a készüléket.

Az autósok esetében pedig változhatnak a sebességhatárok. A személyautók bizonyos autópályaszakaszokon akár 140 km/h-val is közlekedhetnek majd. Tóth Tibor azonban hangsúlyozta: fontos lesz meghatározni, hogy hol lehet a sztrádákon nagyobb sebességgel közlekedni.

Előírás lehet továbbá, hogy a kanyarodási szándékot két másodperccel korábban kell majd jelezni, valamint a cipzár elv is hivatalos szabály lehet.

Az új előírások 2026-ban lépnek majd életbe – írtuk korábbi cikkünkben.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.