A szinte zavartalanul napos időt követően a nap második felében már kissé határozottabb gomolyfelhő-képződés valószínű, a magasabbra tornyosuló gomolyfelhőkből pedig elsősorban késő délutántól, estétől alakulhat ki - jobbára kevés helyen, elsősorban az északnyugati tájakon - zápor, zivatar. A Dunántúlon nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödhet az északnyugatira, északira forduló szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 39 fok között alakul. Késő estére 18 és 30 fok közé hűl le a levegő - írja a met.hu.
Szombaton tetőzik a kánikula
Létrehozva
Délután beindul a gomolyfelhők képződése.
Ez is érdekelhet
Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.