Ugrás a tartalomra

NAV: az adószámát kockáztatja, aki nem teszi közzé beszámolóját

Létrehozva
Idén több mint 43 ezer adózó nem hozta nyilvánosságra határidőre a számviteli beszámolóját. A beszámoló benyújtásának elmulasztása miatt súlyos szankciók szabhatók ki: a 200 ezer forintos mulasztási bírság és az adószám törlése. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonban segít a cégeknek, hogy ezt elkerülhessék - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.

Mintegy 7 ezren a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felszólítása ellenére sem pótolták mulasztásukat. A második felszólítással már egy 200 ezer forintos mulasztási bírságot is kiszab a NAV, de még mindig újabb harminc napot biztosít a beszámoló benyújtására.

A NAV nyomatékosan figyelmeztet: már folyamatban van a második körös felszólítások kiküldése. Ha a második felhívásban biztosított harminc nap is eredménytelenül telik el, akkor jön a legsúlyosabb szankció: a NAV hivatalból törli a vállalkozás adószámát, és kezdeményezi megszűntnek nyilvánítását.

Az adószám törlése azt jelenti, hogy a cég nem végezhet gazdasági tevékenységet, nem állíthat ki nyugtát, illetve számlát, és áfát sem igényelhet vissza.

Ez is érdekelhet

Estére záporok és megélénkülő szél hozhat enyhülést vasárnap
BelföldKörnyezet
Napközben folytatódik a napos, száraz idő, estére záporok, zivatarok alakulnak ki és megélénkülhet a szél.
Szabadtéri kikapcsolódásra ideális, napsütéses időjárás várható szombaton
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias, csapadékmentes időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 Celsius-fok között alakul.
A HungaroMet előrejelzéséből kiderül, milyen idő várható hétvégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható.
A napfogyatkozás után ismét jön a nyári meleg
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony felhők az égen.