Ugrás a tartalomra

Borús, őszies lesz a vasárnap

Létrehozva
A felhős idő mellett csapadék is előfordulhat, a hőmérő higanyszála pedig többnyire harminc fok alatt marad.

A HungaroMet előrejelzése szerint vasárnap a nap első felében az erősen felhős ég mellett az ország keleti felében lehetnek nagyobb felszakadozások a felhőzetben. Ekkor a középső és nyugati tájakon többfelé, másutt elszórtan alakulhat ki eső, zápor, egy-egy helyen zivatar. Délután nyugaton az összefüggő felhőzet szakadozottá válik, keleten viszont mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és a középső valamint keleti megyékben alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Késő délutántól, estétől csökken a felhőzet és a csapadékhajlam.

A Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati, nyugati szél. Másutt inkább csak a zivatarok környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A hőmérséklet délután 23 és 30, késő este 17, 22 fok között valószínű.

A levegő minősége viszont továbbra is kiváló Miskolc területén - számol be a pmmonitoring.hu.
 

Ez is érdekelhet

Estére záporok és megélénkülő szél hozhat enyhülést vasárnap
BelföldKörnyezet
Napközben folytatódik a napos, száraz idő, estére záporok, zivatarok alakulnak ki és megélénkülhet a szél.
Szabadtéri kikapcsolódásra ideális, napsütéses időjárás várható szombaton
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias, csapadékmentes időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 Celsius-fok között alakul.
A HungaroMet előrejelzéséből kiderül, milyen idő várható hétvégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható.
A napfogyatkozás után ismét jön a nyári meleg
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony felhők az égen.