Ugrás a tartalomra

Ismét lilába borul az ország a koraszülöttekért

Létrehozva
November 17-én ismét a koraszülöttekre irányul a figyelem: ikonikus épületek borulnak lilába, közösségi kezdeményezések indulnak, és új weboldal segíti a részvételt.
Preview Image
Lilában fénylett az Avasi kilátó. Fotó: Végh Csaba

A koraszülöttek világnapján az ország közös gesztusokkal – lilára világított ikonikus épületekkel, közösségi posztokkal, eseményekkel és apró figyelmességekkel – üzeni: együtt érez a legkisebb hősökkel és családjaikkal. A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy az érintett családok ne maradjanak egyedül. Az idei év újdonsága a dedikált weboldal, amely megkönnyíti a csatlakozást magánszemélyek, intézmények és cégek számára egyaránt. A nemes kezdeményezéshez Miskolc is csatlakozott a korábbi években.

"Évről évre igyekszünk még tovább emelni ennek a napnak a fényét. Minden lilába borult épület, minden poszt, lila ruhadarab vagy világnapi program fontos üzenetet hordoz. Azok számára, akik átélték a koraszülést, mindez érzelmi támogatást jelent. Hiszem, hogy azok a közösségek, magánemberek, cégek és szervezetek, akik mellénk állnak, szintén kapnak valamit: az adás örömét és az empátia élményét” – mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a KORE operatív és szakmai vezetője.

Kép

Idén az egyesület elindította a www.koraszulottekvilagnapja.hu oldalt, ahol az érdeklődők az eddigieknél még egyszerűbben juthatnak világnapi információhoz, inspirációhoz és letölthető anyagokhoz. Az új weboldal célja, hogy bárki, aki tenni szeretne a legkisebbek ügyéért, a lehető legegyszerűbben bekapcsolódhasson a kampányba.

„Egyesületünk felhívása egyszerű: november 17-én viselj lila ruhát vagy kiegészítőt, mesélj erről a napról a környezetedben lévőknek, dekorálj ezzel a színnel, ha tanárként dolgozol vagy szülő vagy, nézzétek meg ingyenes elérhető, gyerekeknek készült játékos, edukatív fejlesztőcsomagunkat. Minden gesztus számít” – tette hozzá a KORE alapítója.

Kép

A világnap egyik leglátványosabb eleme, hogy a KORE felhívására országszerte ikonikus létesítmények borulnak lila fénybe. Az elmúlt években ünnepi kivilágítást kapott többek között a Puskás Aréna, a Müpa, a Duna Aréna, a soproni Tűztorony, a miskolci Avasi kilátó, a debreceni Nagyerdei Stadion, a gödöllői Királyi Kastély, és tavaly már a Lánchíd is. Az érdeklődők országszerte további lila fényben pompázó helyszíneket kereshetnek fel, amelyeket az egyesület térképen is feltüntet majd.

A november 17-i világnapot megelőzően a KORE tematikus programokkal és aktivitásokkal irányítja rá a figyelmet a koraszülöttek helyzetére. A következő állomás 2025. szeptember 6-án az I. Magyar Egészség Piknik a budapesti Bikás parkban, ahol egészségügyi szakemberek és szervezetek mellett az egyesület is részt vesz.

Kép

Ez is érdekelhet

Kivirágzott a miskolci virágóra. Fotó: Mocsári László
Ilyen időt hoz Benedek szombaton
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő napokban is hidegcsepp alakítja időjárásunkat, de csak néhol okozhat kisebb csapadékot. Általában száraz, de felhős időre készülhetünk.
Elkezdődött a csillagászati tavasz
Belföld
Pénteken 15 óra 46 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következett be a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján.
Maradnak a felhők
Belföld
De a csapadék is marad bennük, nem hullik ránk.
Gomolyfelhők rondíthatnak csak be
Belföld
Száraz marad a csütörtök.