Ugrás a tartalomra

Lilás fényárba borult az Avasi kilátó a koraszülöttek világnapján

Létrehozva
Nem sokkal sötétedés után ragyogó fényben tündökölt Miskolc jelképe az Avasi kilátó, hogy ezzel is ráirányítsák a figyelmet a koraszülött gyermekekre.
Kép
Ma a koraszülött gyermekekre is gondoltunk. Fotó: Mocsári László

Ahogyan azt korábban megírtuk, a Koraszülöttekért Országos Egyesületnek köszönhetően Magyarországon is november 17-én tartják a koraszülöttek világnapját. A szervezet célja idén is az, hogy minél szélesebb körben felhívják a figyelmet arra, hogy hazánkban minden tizedik, azaz mintegy nyolcezer gyermek korábban érkezik a vártnál. Róluk mind az egészségügynek, mind a szülőknek extrán gondoskodniuk kell, hogy védett körülmények között érhessék utól fejlődésben a kortársaikat. 

A világnapon ezért lila vagy lilás színben világítanak ki ikonikusnak számító épületeket a nagyvárosokban. Így történt ez ma is, többek között a Puskás Aréna, a soproni Tűztorony, a miskolci Avasi kilátó, a gödöllői Királyi Kastély, a debreceni Nagyerdei Stadion és még számos más középület esetében. 

Kép

– Saját traumáinkból felocsúdva hosszú évek munkájával és az egészségügyi dolgozókkal való folyamatos együttműködéssel elértük, hogy a koraszülöttek gondozása már a kezdetektől a szülők bevonásával történjen a Koraszülött Intenzív Osztályokon – nyilatkozta korábban Földvári Nagy Zsuzsanna, a KORE alapítója és elnöke. – Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a koraszülöttek ügye ne rekedjen meg az érintettek zárt burkában és minél többen tudjanak arról, hogy milyen kihívások közt kezdi életét társadalmunk jelentős hányada, valamint milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az ő szüleiknek, családjuknak és az őket nagybetűs életbe engedő egészségügyi dolgozóknak.

A tavalyi év sikere után idén is sokan csatlakoztak a „Lila nap” című országos kampányhoz, köztük - már nem először - Miskolc önkormányzata is.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.