Ugrás a tartalomra

Év végén több lakásfelújítási kedvezmény is lezárul

Létrehozva
Már csak napok maradtak arra, hogy a háztartások kihasználják azokat az otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségeket, amelyek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Kép
Csupán néhány nap maradt több lakásfelújítási támogatás igénybevételére. Fotó: Freestock (illusztráció)

A jelenlegi szabályozás szerint december 31-gyel lezárul a SZÉP-kártyán lévő egyenlegek lakásfelújítási célú felhasználásának lehetősége, szintén eddig az időpontig kell benyújtani az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú elszámolásához szükséges dokumentumokat. Egyre közelebb kerül ugyanakkor a Vidéki Otthonfelújítási Program végső határideje is. Meghosszabbításról egyelőre egyik esetben sem született döntés, így a money.hu szakértői szerint azoknak, akik még élni szeretnének ezekkel a kedvezményekkel, érdemes mielőbb lépniük.

A Széchenyi Pihenőkártyára érkező juttatások legfeljebb felét 2025-ben még fel lehetett használni lakásfelújítási célokra, ám ez a lehetőség kizárólag december 31-ig él. A kártya elsősorban termékvásárlásra használható, így munkadíjat nem lehet róla fizetni, ugyanakkor az elfogadóhelyek köre széles: építőanyagok, burkolatok, festékek, szaniterek, szerszámok, lakberendezési tárgyak, sőt bizonyos háztartási eszközök is elszámolhatók. Mivel az ünnepi időszakban a barkácsáruházak és szaküzletek nyitvatartása gyakran módosul, a szakértők szerint azoknak, akik 2026 elején terveznek felújítást, célszerű még decemberben beszerezni a szükséges anyagokat.

2025 új lehetőséget biztosított az önkéntes nyugdíjpénztári tagok számára is: a 2024. szeptember 30-án meglévő egyenleg erejéig adómentesen lakáscélra felhasználható megtakarítást. Ez a lehetőség azonban szintén december 31-én megszűnik.

A határidő nem a kifizetésre, hanem a dokumentumok benyújtására vonatkozik: a számlákat, igazolásokat és igénybejelentőket eddig az időpontig kell eljuttatni a pénztárhoz. A pénztártagok összesen három alkalommal nyújthatják be az elszámolásokat, tömbösítve, így aki még nem használta ki a teljes keretét, annak most van lehetősége az utolsó igénylés benyújtására. Felújítás és korszerűsítés esetén a pénztárak utófinanszírozást alkalmaznak, vagyis csak a már kifizetett, számlával igazolt költségeket térítik meg. Lakásvásárlás vagy hitel-előtörlesztés esetén az adásvételi szerződés, illetve a hitelszerződés szolgál alapul az elszámoláshoz. A postai átfutási idők és a pénztárak év végi ügyfélfogadási rendje miatt a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az érintetteknek haladéktalanul lépniük kell.

Miközben a SZÉP-kártyás és a nyugdíjpénztári lehetőségek már az idei év végén lezárulnak, a Vidéki Otthonfelújítási Program – az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként – 2026. június 30-ig érhető el. A program utófinanszírozású, vagyis a családoknak először saját forrásból kell megelőlegezni a felújítás költségeit vagy a program keretében kedvezményes kamatozású hitelt vehetnek fel hozzá. Egy összetettebb korszerűsítés vagy bővítés kivitelezése ugyanakkor hónapokat vehet igénybe, a számlák összegyűjtése és az elszámolás további időt igényel. Ahhoz, hogy a júniusi határidőig minden munkálat és adminisztráció biztonságosan zárható legyen, a szakértők szerint érdemes már most megkezdeni a tervezést és a kivitelezők kiválasztását.

- Jelenleg nincs kilátásban olyan alternatíva, amely pótolni tudná a SZÉP-kártyás egyenleg felújításra költhető részének megszűnését, vagy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználását. Mivel utóbbinál a megfelelő dokumentáció benyújtására van szükség, ezért a gyakorlatban már nem az év vége, hanem az azt megelőző napok jelentik a valódi határidőt – hívja fel a figyelmet Richter Ádám, a money.hu szakértője.

Címkék

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.
Erősen felhős idő várható és gyenge eső is előfordulhat pénteken
BelföldKörnyezet
Többnyire erősen felhős lesz az ég és záporok is kialakulhatnak. A hőmérséklet általában 10 és 15 Celsius-fok között valószínű.