Ugrás a tartalomra

Indul a tavaszi rókavakcinázás

Létrehozva
Március 28-án kezdődik a rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása az ország déli és keleti vármegyéiben, az érintett térségekben a hatóság az immunizálással egy időben ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elrendel - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keddi közleményében.
Kép
Március végén tavaszi rókavakcinázás indul. Fotó: Nébih

A vakcinatartalmú csalétkek szórása kisrepülőgépekről történik a déli és keleti vármegyék érintett területein. A lakott, sűrűn beépített övezeteket a művelet nem érinti.

Az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról, valamint az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe és az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih weboldalán is megtalálható.

A Nébih hangsúlyozta, hogy a veszettség gyanújának jelentése jogszabályban előírt kötelezettség, a megelőző intézkedések betartása pedig közös társadalmi érdek.

A vakcinázás hatékonyságát a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. A korábbi évek eredményei szerint az immunizálásban érintett területeken a rókák több mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.

A vörös róka a veszettség fő terjesztője

Magyarországon a veszettség fő terjesztője a több mint ötvenezer egyedet számláló vörös róka. A betegség a vadon élő állatok mellett veszélyes a házi emlősállatokra és az emberre is, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáké pedig kifejezetten ajánlott.

Szabolcsban van a legtöbb eset

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán és a román határ közelében 2022-ben 4, 2023-ban 16, 2024-ben 18, 2025-ben 2 veszettség igazolódott. A betegség vélhetően a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása révén került Magyarországra. Tekintettel arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elveszítette a betegségtől való mentességét, 2022 óta a vakcinázás dupla csaléteksűrűséggel történik ebben a vármegyében, amíg a járványügyi helyzet indokolja - közölték.

Az érintett szomszédos országokban továbbra is jelen van a betegség, ami a keleti országhatárhoz közeli területeken folyamatos kockázatot jelent. A hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása éppen ezért kulcsfontosságú, továbbra is elengedhetetlen a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező oltása, valamint a veszettséggyanús esetek haladéktalan jelentése az állategészségügyi hatóságnak.

Az idegrendszeri tüneteket mutatott elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében a mintavételről az állategészségügyi hatóság gondoskodik - ismertette az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.

Ez is érdekelhet

Felhős időjárás várható vasárnap, néhol szemerkélő esővel
BelföldKörnyezet
Helyenként kibukkanhat a Nap a felhők közül, de akár szemerkélő eső és erős széllökések is előfordulhatnak.
Erősen felhős idő valószínű szombaton, kisebb záporokkal
BelföldKörnyezet
Az ország keleti részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között alakul.
NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.