Ugrás a tartalomra

Csütörtököt mond ez a front is?

Létrehozva
Anticiklon peremén egy hidegfront érkezik, amely mentén átmeneti felhőzetnövekedésre, szórványos záporokra, zivatarokra számíthatunk.
Kép

Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplénben is csütörtök éjfélig. Elsőfokú, citromsárga riasztás van érvényben: zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig

Az éjszaka első felében kevés felhő lesz az égen, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég. Ez napközben is folytatódik, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. A reggeli óráktól elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében lehet átmenetileg viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal alacsonyabb értékekre is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 23, 29 fok között várható - írta a HungaroMet Nonprofit Zrt.

Címkék

Ez is érdekelhet

Meghalt egy túrázó a Bükkben
BelföldKörnyezetBaleset
Tragikus véget ért egy túra vasárnap Noszvaj mellett. Rosszul lett és mire megérkezett a segítség, már elhunyt a kiránduló.
Elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor és zivatar
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az átlagosnál néhány fokkal alacsonyabb lesz a hőmérséklet a következő napokban, melegedés a hétvégén körvonalazódik.
Nem találja ki, hova szeretne eljutni a Bohemian Betyars énekese
BelföldKultúraSzabadidő
Palágyi Máté „Kakas” bakancslistájának elején az Antarktisz áll. Vele beszélgettünk nyaralásokról, gyerekkori telelésekről, valamint mesélt arról is, mit csinál az együttes július 20-a után.
Sok napsütés várható kedden, amit az északi szél enyhít
BelföldKörnyezet
A napos, szeles időben a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 Celsius fok között valószínű.