Ugrás a tartalomra

Már éppen meglógott volna, mikor elkapták a rendőrök

Létrehozva
A fővárosba akart utazni az az ózdi férfi, aki ellen négy körözés is érvényben volt.
Kép
Képünk csak illusztráció

Buszra szálltak az Ózdi Rendőrkapitányság Borsodnádasdi Rendőrőrsének munkatársai 2019. október 6-án 16 óra körül. A beszerzett hatósági információk alapján, a távolsági járaton utazott egy 41 éves ózdi férfi is, aki Budapestre tartott. A férfivel szemben azonban a bíróság négy elfogató parancsot is kiadott, garázdaság, kiskorú veszélyeztetése és testi sértés miatt. Az azonosított, majd elfogott férfit a rendőrök előállították az Ózdi Rendőrkapitányságra.

Ez is érdekelhet

Költségvetési csalás miatt ítélte el őket a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik a vezetésük alatt álló, borsodi sportszervezetekben a látvány-csapatsport támogatás jogcímén kiutalt összegek egy részét céltól eltérően használták fel.
Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.