Ugrás a tartalomra

Húsz éve segítenek

Létrehozva
Húsz éve segít a hátrányos helyzetű településen élőknek a Recik Alapítvány. A regionális szervezet egyik fontos feladata, hogy segítsen a hátrányos helyzetűeknek a munka világába lépni, és közösségformáló programokkal aktivizálni a régió településeit.

Nem könnyű elhelyezkedni, és az sem mindegy, hol vállal munkát az ember. Norbert Bőcsön él, elsősorban ott szeretne munkába állni. Az érettségije még nincs meg. Céljai eléréséért a Recik segítségét kérte.

– Egy munkatanácsadó segített, ma lépett velem kapcsolatba. Arról beszéltünk, hogy milyen jövőképet tudunk majd felépíteni. Szakmát tanulnék, de egyszer majd pszichológus szeretnék lenni – mondta Bubenkó Norbert.

A Regionális Civil Központ (Recik) Alapítvány a tanulásban csak tanácsokkal tud segíteni, de a munkaerőpiacra lépésben már fontos szerepet kap a mentor. Dolgoznak az alapítvány központjában is. A Reciknél kezdetben a civilek támogatása volt a legfőbb cél, de az elmúlt húsz évben kibővült a szolgáltatási kínálat. Nem képzésekkel foglalkoznak, sokkal inkább olyan készségfejlesztéssel, ami a munka világába vezet. Új módszert is kidolgoztak.

Szendrák Dóra ügyvezető a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, innovációs kísérleti programjukban felmérik a munkavállaló kompetenciáit, személyiségjegyeit. A kézügyességet ugyanúgy vizsgálják, ahogy nézik például a pontosságot, a munkafegyelmet, a reakciósebességet.

Mindezekből készül egy kompetencia-térkép, és így a mentor speciális segítséget tud nyújtani a fejlődésben. A regionális civil alapítványnál csaknem százan dolgoznak. A munkaszerzés mellett településeken közösségépítő programokkal is jelen vannak.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Költségvetési csalás miatt ítélte el őket a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik a vezetésük alatt álló, borsodi sportszervezetekben a látvány-csapatsport támogatás jogcímén kiutalt összegek egy részét céltól eltérően használták fel.
Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.