Ugrás a tartalomra

Nagyanyját zsarolta a férfi

Létrehozva
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat egy 24 éves férfival szemben.

A vádlott és a nagyanyja együtt laktak az idős nő tiszaújvárosi lakásában. Az unoka egy tavaly októberi kora este ittasan tért haza. Mivel elfogyott a pénze, ezer forintot követelt a nagyanyjától, aki nem akart pénzt adni neki, mire ő megfenyegette, hogy a hitelezői a lakás előtt várakoznak, és amennyiben a vádlott nem rendezi feléjük a tartozását, akkor mindkettőjüket megölik. Az idős nő a fenyegetés ellenére sem volt hajlandó pénzt adni, ezért a vádlott a szobában lévő fotel karfáit leszakította, azokkal hadonászni kezdett, miközben azt kérdezte a nagyanyjától, hogy „mi ér itt neked 1.000 Ft-ot?”.

Az asszony megpróbálta ittas unokáját eltávolítani a lakásból, azonban ez nem sikerült, végül a dulakodás során a férfi lökte ki őt a lépcsőházba. Ezután a bejárati ajtót belülről kulcsra zárta, és hiába kérte az idős nő, nem engedte be, csak  a szomszédok segítségével sikerült visszajutnia a lakásába.

A járási ügyészség vádiratában a büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak. A férfi letartóztatásban várja a bíróság döntését.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.