Ugrás a tartalomra

Trélereket ellenőriztek a rendőrök

Létrehozva
Az M30-as és az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán intézkedtek több szabályszegővel szemben a járőrök.

A rendőrök elsődlegesen a külföldi gépjárműszállító járműszerelvényeket ellenőrizték. Ennek során 20 román, ukrán, illetve bolgár trélert állítottak meg, amelyek közül 13 esetben szabálytalanságot tártak fel.

Két román járműszerelvény úgy közlekedett, hogy az egyik esetben csaknem egy tonnával, a másik esetben hat mázsával volt több a megengedett legnagyobb össztömeg. Ezen túlmenően a rakományuk sem volt megfelelően rögzítve, továbbá az utóbbi jármű a legnagyobb megengedett 80 kilométer/óra sebesség helyett 120 kilométer/óra sebességgel közlekedett.

A két román sofőrt a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - azonnal meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőket három, illetve négy hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal is sújtotta.   

A rendőrök természetesen egyéb járművezetőket is ellenőriztek, amelyek során további 25 esetben tártak fel különféle jogsértéseket.

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.