Ugrás a tartalomra

Sárospatakra érkeztek a megye kincsei

Létrehozva
Putnok után most Sárospatakra érkezett a „Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Öröksége” című vándorkiállítás, ami két héten keresztül várja a látogatókat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában.
Kép
Fotó: Bajusz Gábor

Március 2-án második állomásához érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár vándorkiállítása. A megye kincseit felvonultató gyűjtemény április végéig nyolc helyszínre látogat el, hogy megismertesse a fiatalokkal a térség kulturális értékeit. Putnok után ezúttal Sárospatak ad otthont a tárlatnak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár – a szervezet 2013-as megalakulása óta – a térség arculatformáló és identitásőrző elemeinek gyűjtőhelyévé vált. A körülöttünk lévő értékek megismertetésén és továbbörökítésén túl a közösségi művelődés szellemisége jegyében az értéktár mozgalom jelentősége és célja a különböző generációk megerősítésében rajzolódik ki.

Kép

A kiállítást az Agrárminisztérium „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” című pályázatban hozta létre.

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.