Ugrás a tartalomra

Monoron fogták el a többszörösen körözött muhi férfit

Létrehozva
A Monori Rendőrkapitányság egyenruhásai március 31-én este igazoltattak egy 21 éves muhi férfit - írja a police.hu.

Adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy háromszoros körözött. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság csalás, valamint szabálysértési bírság befizetésének elmulasztása miatt kereste, a Miskolci Törvényszék pedig azért bocsátott ki ellene elfogatóparancsot, mert jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg.
 

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.