Ugrás a tartalomra

Elmaradnak a tervezett programok Nyékládházán

Létrehozva
Az egészségügyi helyzet miatt döntöttek így.
Kép

A Kormány augusztus 20-ával kapcsolatos intézkedéseire, valamint városunk egészségi állapotának megóvására tekintettel Nyékládháza városában elmaradnak az – előre láthatólag – októberig tervezett ünnepségek és rendezvények - áll Tóth Balázs polgármester közleményében.
Erre a sajnálatos döntésre a koronavírus-járvány eddigi terjedésének környékbeli tapasztalatai, az országos megelőző intézkedések, a Képviselő-testület tagjaival, valamint az intézményvezetőkkel zajlott augusztus eleji egyeztetések vezettek. Elmarad tehát az augusztus 20-i városi ünnepség, a Nyékládházi Nyár koncertjei, a búcsú és az Ősz ízei című rendezvény is. Nyékládháza városának vezetése alapos megfontolás alapján határozott úgy, hogy a tőlünk telhető minden lehetséges intézkedéssel a lakosság biztonságára törekszik, még akkor is, ha ez áldozatokat kíván tőlünk.
Köszönet a Lakosság megértéséért és belátásáért, hogy az egészségünk megóvása a hozzátartozóink és mindannyiunk számára fő szempont. Tegyünk érte mindannyian, vigyázzunk magunkra és egymásra is! - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.