Ugrás a tartalomra

Mentősök segítették világra az ikreket

Létrehozva
Kedden délután otthonában adott életet ikreinek egy borsodi asszony. A szüléshez mentőhelikopter is érkezett, amire végül nem volt szükség.
Kép

Az Országos Mentőszolgálat szakemberei több mint 500 gyermeket segítenek világra évente, de az ikerszülés igazi “fehér hollónak” számít a szakmában. Az életmentők ugyan gyakran szimulálnak ilyen helyzeteket, de most élesben is kiválóra vizsgáztak a borsodi bajtársak.

Tegnap délután ugyanis egy segélykérés érkezett a Miskolci Mentésirányításra, mely szerint egy 35 hetes, ikrekkel várandós kismamánál 1 perces fájások jelentkeztek. Rutinos mentésirányító azonnal több egységet is riasztott, miközben tanácsokkal látta el a vajúdó asszonyt és környezetét. Az esetkocsi, a gyermekorvosi kocsi és a kiemelt mentőegység percek alatt helyszínre ért, őket pedig a landoló mentőhelikopter követte.

A hetedik szüléséhez készülő édesanyának éppen akkor folyt el a magzatvize amikor a mentősök beléptek az ajtón, így úgy döntöttek, a lakásban fogják levezetni a szülést. Pillanatok alatt átalakították a hálószobát, ahol perceken belül teljes biztonságban segíthették világra mindkét egészséges újszülöttet.

A magas színvonalú ellátása után, a mentők végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az újszülötteket és az édesanyát. 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.