Ugrás a tartalomra

Sétarepüléssel díjazták a kiemelkedő dolgozókat

Létrehozva
A megelőzés területén végzett munkájuk szó szerint az egekbe repítette a három szakembert.
Kép

Sétarepüléssel díjazták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség kiemelkedő munkát végző dolgozóit. A szervezetek azokat terjesztették elő, akik az elmúlt években, a megelőzés területén valamint az állampolgárok segítésében kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Kép

Az élményrepülésen Kovácsné Leskó Anna r. őrnagy (Miskolci Rendőrkapitányság), Törő Attila tű. alezredes (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) és Losonczi János (polgárőrség) vehettek részt.

Kép

Az programot Majó Márk Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács titkára, a ROGAIR Aviation csapata, valamint Szabó Péter,  a Promise Egyesület irodavezetője ajánlották fel. Utóbbi pilótaként, személyesen vitte a fellegek közé a díjazottakat.

"Fontosnak tartjuk, hogy lehetőség szerint ne csak szóval, hanem a jövőben élményekkel, képzési lehetőségekkel is elismerjük azokat a szakembereket, akik valóban tenni akarnak a közösségért, az állampolgárokért a megelőzés területén, hiszen a prevenció közös társadalmi érdek kell, hogy legyen." - mondta Szabó Péter.

Kép

"A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanácsban, valamint a megyei megelőzés feladataiban szerepet vállaló szakemberek rendkívül fontosak és munkájuk értékes. Össze kell fognunk, mert együtt hatékonyabbak vagyunk és közösen sok-sok embernek segíthetünk." - véli Majó Márk Gábor.

 

Ez is érdekelhet

„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.
Fociznak a fekete ruhások
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon meccselnek a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei futballbírók és asszisztensek.
Közlekedés, gazdaság és a vármegye jövőbeni szerepe is téma lesz a közgyűlésen
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaságKultúraSzabadidő
Csütörtökön ülésezik Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése. A képviselők 14 előterjesztést nyílt, 5-öt pedig zárt ülésen tárgyalnak. A vármegye országgyűlési képviselőinek bemutatkozása mellett szó lesz többek között a megyei önkormányzatok jövőbeni szerepéről, a közösségi közlekedésről, az úthálózat állapotáról és fejlesztéseiről, valamint a területfejlesztési program félidei értékeléséről is.