Ugrás a tartalomra

Diák támadt iskolaőrre

Létrehozva
A fiú előbb szidni, sértegetni kezdte, majd megpróbálta megütni az egyébként közfeladatot ellátó személyt.

Vádat emeltek az ellen a diák ellen, aki fenyegette és többször megpróbálta megütni egy fiú az iskolájában dolgozó iskolaőrt – írja közleményében a Miskolci Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy borsodi településen lévő általános iskola felső tagozatos tanulója tavaly június közepén dél körüli időpontban, az iskolában szolgálatot teljesítő iskolaőrrel szóváltásba keveredett.

Trágár módon szidalmazta, fenyegette, többször ököllel próbálta megütni, az iskolaőr védekezett, majd lefogta a vádlottat és az igazgatói irodába kísérte – mondta.

Ezután a vádlott az irodában az igazgatóhelyettes nő jelenlétében is sértegette az iskolaőrt és verekedésre hívta, újból megpróbált rátámadni, amit a pedagógus nő úgy akadályozott meg, hogy közéjük állt, és felszólította a vádlottat, hogy fejezze be ezt a magatartást.

Az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, így a fiatalkorú férfit el is ítélték: a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben próbára bocsátást indítványoztak számára pártfogó felügyelet egyidejű elrendelésével, valamint külön magatartási szabályként a pártfogó felügyelő által meghatározott foglalkozáson való részvételre is kötelezték.

Címkék

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.