Ugrás a tartalomra

Börtönt kaphat a saját lányát részegen zaklató férfi

Létrehozva
A férfi tavaly egy szeptemberi hajnalon molesztálta kislányát folyatólagosan, a családtagok tiltakozása ellenére.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Lányát ittasan zaklató férfi ellen emelt vádat a napokban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség - írják keddi közleményükben. Amint fogalmaznak, a férfi felesége és családtajai tiltakozása ellenére is újból próbálkozott a kiskorúnál, ezért minősített szexuális erőszak bűntette miatt kell felenie a bíróság előtt.

Felidézik, a vádirat szerint a vádlott egy Miskolc külterületén lévő ingatlanban lakott a korábbi élettársi kapcsolatából származó tizenegyéves vérszerinti kiskorú lánygyermekével, valamint feleségével és annak kiskorú gyermekeivel.

Az eset még tavaly szeptember közepén történt. Az erősen ittas férfi a hajnali órákban a konyhában ágyban alvó lánygyermekét molesztálta, a pizsamáján keresztül intim testrészét simogatva.

"A kislány erre felébredt, felkiáltott, hogy nem lehet a vádlottól aludni, majd lerúgta magáról. A zajra a szobában alvó felesége két gyermekével együtt átjött, nekik a sértett sírva elmesélte a vádlott cselekményét. A vádlottat a felesége felelősségre vonta, majd valamennyien lefeküdtek aludni, azonban a feleség egy nagy matracot terített le a konyhába, hogy közösen aludjon együtt a gyermekekkel - részletezi a főügyészség a történetet.

Miután mindenki elcsendesedett a házban - folytatják - a vádlott odament a matrachoz és először a feleségét akarta rábírni szexuális aktusra, de ő elutasította, mire újból az alvó sértetthez ment, a takarót felhajtva ruházatán keresztül intim testrésze környezetében puszilgatta. A családtagok felébredtek, felháborodva tiltakoztak, mit csinál a saját lányával, majd valamennyien felöltöztek és átmentek a sértett vérszerinti édesanyjának házába, aki értesülve a történtekről rendőri intézkedést kért.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint indítványozta végleges hatályú eltiltását, minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek során tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba, továbbá szülői felügyeleti joga megszüntetését kezdeményezte már megszületett és később születendő gyermekire is kihatással - zárul a közlemény.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

véradás
Véradással több ember életét is megmenthetjük
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Mályiban, Sátoraljaújhelyen és Vizsolyban nyílik lehetőség véradásra a megyében május 18. és 22. között.
Volt élettársára gyújtotta a házat
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tudva arról, hogy volt élettársa, annak új párja és még egy férfi otthon tartózkodnak, rájuk gyújtotta a házat.
Kérdőre vonta, majd megszúrta a sértettet egy fiatal Serényfalván
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2026. május 11-én délután odalépett a sértetthez a Serényfalva külterületén lévő buszmegállóban, őt kérdőre vonta egy testvérét ért incidens miatt, s miután a sértett nemleges választ adott neki, a terhelt – vélhetően egy pillangókéssel – a hasán és a veséjénél megszúrta.
Súlyosan bántalmazhatta feleségét egy ónodi férfi - letartóztatták
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak az ónodi férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint évek óta bántalmazta feleségét.