Ugrás a tartalomra

Fantasztikus élmények általános iskolásoknak az egyetemen

Létrehozva
Közös zsonglőrködés, tudományos kísérletek, rovarbemutató. Ismét egyetemisták veszik szárnyaik alá a hátrányos helyzetű kisdiákokat.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Tanítsunk Magyarországért mentorprogram keretében a Miskolci Egyetem hallgatói rendszeresen foglalkoznak a vármegye kistelepülésein élő gyerekekkel. A héten 380 diáknak tartottak tanévnyitó élménynapokat egyetemi tábori keretek között, ahol 80 mentor és a mentoráltak megismerkedtek, közelebb kerültek egymáshoz. A programba még a héten várják további mentorok jelentkezését. 

- Nagyon szép és erős létszámmal indulunk az idei tanévben. 141 mentorunk fog 640 a környező településeken (például Aszaló, Hejőkeresztúr, Onga, Szendrőlád) tanuló általános iskolás, 7-8. osztályos diákot elérni, tizennégy partneriskolánkból, tizennyolc osztályból – nyilatkozta stábunknak Ádám Anetta, a Tanítsunk Magyarországért! program szakmai felelőse. - Mentoraink nem tanítanak, hanem foglalkoznak a gyerekekkel. Segítik őket abban, hogy hatékonyabban boldoguljanak az életben és okosabban válasszanak továbbtanulási célokat, vagy ügyesebben döntsenek a saját életük szempontjából fontos dolgokról.

Kép
Tanítsunk Magyarországért

Elmondta, hogy a Miskolci Egyetem a legelsők között csatlakozott a programhoz. A 2018/2019-es tanév második félévében kezdtek először mentorokat képezni. Idén pedig már egy olyan mentor is megkezdi a munkáját, aki annakidején mentorált kisdiák volt, ráadásul ugyanabban az iskolában, ahová ő is járt. 

Hangsúlyozta, hogy a Miskolctól távoli, kistelepüléseken élő gyerekek számára sokat jelent, hogy előzetes élményeket szerezhetnek az egyetemi életről. Emellett Egerbe és Budapestre, vagy máshová is eljuthatnak városnézésre mentoraikkal. 

- Van olyan mentoráltunk, aki egy mozgólépcsőre életében először egy mentorral lépett föl, vagy vele tanulta meg, hogyan kell a tömegközlekedésen jegyet érvényesíteni – árulta el a szakmai felelős.

Kép
Tanítsunk Magyarországért

- A nyolcadik félévemet fogom kezdeni mentorként. Engem is feltölt az, hogyha a gyerekekhez kimehetek és velük foglalkozhatok. Én legalábbis ugyanannyit kapok tőlük, mint amennyit remélem, hogy ők tőlem. A többi mentortól is tanulunk és a munkaerőpiacon is remek referencia ez a program – osztotta meg Bolyai Vivien szenior mentor. – Idén az Aeroparkba a repülőtérre szeretném elvinni a gyerekeket Budapestre. Tavaly az Elme Házában és egy Diósgyőr meccsen is voltam velük, amit nagyon élveztek, úgyhogy szeretnénk megismételni. 

Hozzátette, hogy a mentorkodás örömein túl, ami hetente alkalmanként 6 órás elfoglaltságot jelent, a 60 ezer forintos ösztöndíj is jól jön az egyetemi évek alatt, amit a mentorok kapnak. Egy mentor összesen 4-6 gyerekkel foglalkozik.

Kép
Tanítsunk Magyarországért

Ez is érdekelhet

Volt élettársára gyújtotta a házat
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tudva arról, hogy volt élettársa, annak új párja és még egy férfi otthon tartózkodnak, rájuk gyújtotta a házat.
Kérdőre vonta, majd megszúrta a sértettet egy fiatal Serényfalván
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2026. május 11-én délután odalépett a sértetthez a Serényfalva külterületén lévő buszmegállóban, őt kérdőre vonta egy testvérét ért incidens miatt, s miután a sértett nemleges választ adott neki, a terhelt – vélhetően egy pillangókéssel – a hasán és a veséjénél megszúrta.
Súlyosan bántalmazhatta feleségét egy ónodi férfi - letartóztatták
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak az ónodi férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint évek óta bántalmazta feleségét.
A tűzoltóknak köszönheti a szabadságát egy őz
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Kerítés közé szorult őz mentéséhez kérték a tűzoltók segítségét Sajószentpéteren.