Ugrás a tartalomra

Százötvenezerért tizenhárom év uzsora, hétmilliós kamattal

Létrehozva
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen uzsora bűntette és más bűncselekmény miatt, akik százötvenezer forintot adtak kölcsön egy nőnek, és azt követelték, hogy ennek fejében tizenhárom éven keresztül, havi százezer forintot törlesszen.
Kép
Ezért járt a bilincs és a börtön. Fotó: police.hu (illusztráció)

A vádirat szerint a házastársi kapcsolatban élő vádlottak 2016. év végén, illetőleg 2017. év elején a velük azonos borsodi településen lakó, anyagilag kiszolgáltatott helyzetű nőnek három alkalommal, esetenként ötven, összesen százötvenezer forintot adtak kölcsön, szóbeli megállapodás alapján és annak többszörösét követelték vissza tőle.

A sértettnek 2018. január hónaptól 2023. decemberéig havonta százezer forint törlesztőrészletet kellett megfizetnie. A pénzért a vádlottak külön-külön vagy felváltva mentek el hozzá. 2023. decemberében a sértett már közölte, hogy mindent kifizetett, mire a férfi vádlott azt mondta, hogy egészen 2029. év végéig kell fizetnie, havonta százezer forintot, majd megfenyegette, hogy ő bárkinek elvágja a torkát, aki nem adja meg neki a pénzét.

A sértett családtagjai végül is nem engedték, hogy továbbra is fizessen. A vádlottak az eltelt időszakban több mint hétmillió forint kamatot fizettettek meg vele.

Az ügyészség a vádlottak közül a büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, a szintén büntetett előéletű nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

Azt akarta, hogy elvigyék a rendőrök – maga hívta a 112 segélyhívót
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2025. október 12-én – egész napos italozást követően és élettársával való vita után – sajóvelezdi otthonából késő este felhívta a 112 segélyhívót, mert szerette volna, hogy elvigyék a rendőrök.
Aranyérmes a MEAFC
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Kosárlabda: a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi felnőtt bajnokság helyosztó mérkőzéseit.
Több millió forintot zsebeltek be a kristállyal kereskedő dílerek, de elfogták őket
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.