Ugrás a tartalomra

Egy régi álma valósult meg Galamb Alexnak

Létrehozva
A roma pék most a világ legboldogabb embere.
Kép
Galamb Alex
Forrás: Facebook/Galamb Alex

Mint ismert, Galamb Alex roma családból származik, Hernádnémetiről. Gyermekkorában súlyos anyagi nehézségekkel küzdött, úgy éltek, hogy gyakran hiányzott az ennivaló az asztalról. Már a miskolci gyermekvárosban élve tanulta meg az olyan alapvető dolgokat, amiket más gyerekek talán természetesnek vesznek.

Idővel aztán kitanulta a pék-cukrász mesterséget, végzettséget is szerzett, szakoktatói képzettsége is van. Létrehozta a „Sütni jó!” alapítványt, ami hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekekkel dolgozik. Sütéssel, pékségműhellyel, szakmai tapasztalattal, közösségépítéssel segíti őket.

A célja, hogy a gyerekek ne csak tanulják a szakmát, hanem jövőképet kapjanak, hogy ki tudjanak törni a mélyszegénységből.

Tevékenységéért több díjat is kapott az elmúlt években, példakép lett közösségi munkájával.

Kép
Galamb Alex

Most nagy bejelentést tett Alex: elindult egy mesterpék-képzésen Budapesten.

Annyit álmodtam már erről! Elmondhatom, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere

– áradozott posztjában.

Kép
galamb_alex_mester_pek_kepzes_251019_facebook1.jpg

Azt is megosztotta, hogy a legutóbbi órán a Mille-feuille, Tart és Quiche készítés csodáit tanulhatta meg.

– Hatalmas köszönet Hidasi Lajos és Komjáti István cukrászmester kollégáknak a tartalmas, vidám és inspiráló foglalkozásért. Minden nap egy újabb lépés az álmom felé – írta.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.