Az emlőrák a rosszindulatú daganatok egyik leggyakoribb válfaja a nők körében, vezető halálozási ok. Az összes halálok közül pedig a harmadik helyen szerepel mindkét nem tekintetében. Hazánkban évente körülbelül nyolcezer új esetet regisztrálnak, akiknek több mint negyede nem éli túl a betegséget a késői felismerés miatt.
Az elmúlt 20 évben csaknem 40 százalékkal nőtt az emlődaganatos esetek száma, ezen belül akár 40 év alatti életkorban is, de a fejlett kezelési módok következtében a halálozási ráta csökkent. A fejlődő országok esetében éppen ellentétes ez a tendencia.
Összetett kiváltó okok
- Egészen pontosan nem tudjuk, hogy mitől alakul ki ez a betegség, de sok tényezőt ismerünk, ami hozzájárul az emlődaganatok kialakuláshoz, jellemzően az 50 és 69 éves hölgyek körében. Az egyik ilyen maga a női nem. Férfiaknál az emlődaganat extrém ritkán, 1 százalék alatti gyakorisággal fordul elő – mondta Bűdi László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrumának centrumvezető főorvosa.
További emlőrákra hajlamosító tényezők:
- dohányzás
- túlzott alkoholfogyasztás
- mozgásszegény életmód
- környezetszennyezés
- 12 év előtt kezdődő, vagy 55 év fölött befejeződő menstruáció
- 35 év fölötti első terhesség
- a szoptatás teljes, vagy részleges elmaradása
- genetikai hajlam, családi halmozódás közvetlen hozzátartozók között: emlő-, petefészek-, hasnyálmirigy- és/vagy prosztatadaganat terén
- A daganatoknak mindössze 5 százaléka alakul ki öröklődő hajlam miatt. Az érintett fiataloknak már 25-30 éves korban javasolt a rendszeres ultrahang és MRI-vizsgálat. A többi 95 százalék azonban szerzett daganat, ami különféle károsító, kialakulást fokozó tényezők miatt alakul ki – emelte ki a főorvos.
Elmagyarázta, hogyha már kialakult a daganat, az a cél, hogy minél hamarabb komplex ellátással kezeljék a megbetegedést. A szűrővizsgálat, ami egy rutin mammográfiából áll, abban segít, hogy korai stádiumban, még a tünetek megjelenése előtt felfedezhető legyen a tumor. Magyarországon a meghatározott rizikócsoport a 45 és 65 év közötti nők, akiket két évente levélben kiértesítenek a mammográfiai szűrővizsgálat esedékességéről. Nekik csak 40 százaléka jelenik meg a szűrővizsgálaton.
"A korai stádiumban, jellemzően szűrővizsgálattal felfedezett emlőrákdaganatok gyógyulási rátája 90-95 százalék fölötti" – hangsúlyozta Bűdi László klinikai onkológus, centrumvezető főorvos.
Hozzátette, a tapintással észrevett tumorok gyógyulása, általában csak 70 százalékos. Az áttétes daganatos betegeknek pedig mindössze 20-30 százaléka gyógyul meg teljesen és éli túl öt évvel az emlőrákot. Ebbe a csoportba tartozóknak az aránya vármegyénkben az országos átlagnál magasabb.
Tévhitek és tények a mammográfiáról:
- erős sugárterhelés, ehhez képest egy repülőút nagyobb sugárterhelést jelent
- fájdalmas vizsgálat, ehhez képest kellemetlen, de elviselhető
- az ultrahang ugyanolyan jó, ehhez képest a mammográfia képes 3-4 milliméteres gócokat is beazonosítani
- Bár az önvizsgálat hasznos, de nem helyettesíti a szűrővizsgálatot. Mindig menstruáció után a 12-15. napon kell önvizsgálatot tartani a tükör előtt tapintással. Amire érdemes figyelni, ha befordul az emlőbimbó, valamint a bőrön, vagy a két emlő között eltérés mutatkozik, illetve csomó látszik az emlőben. Ilyenkor azonnal kivizsgálásra kell menni, ami a képalkotó eljárásokkal történő azonosítás mellett biopsziával, azaz szövettani vizsgálattal folytatódik. Ez egy injekciónál nem sokkal kellemetlenebb eljárás – foglalta össze a szakember.
Legkorszerűbb protokoll alapján
Elmondta, hogy a daganatos betegek terápiáját az onkoteam – onkológus, sebész, sugárterapeuta, radiológus, patológus - határozza meg a legkorszerűbb protokoll alapján. Majd továbbirányítják a beteget a megfelelő vizsgálatokra és kezelésre. A cél az, hogy a diagnózis után egy hónappal az érintett ellátást kapjon.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára. A kampány első napján, október 1-jén tartják a mellrák elleni küzdelem világnapját. Miskolcon ebből az apropóból már több éve rendezi meg a „rózsaszínű sétát” a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara a rákosok önsegítő szervezeteivel – Mellrákinfó Egyesület, Magyar Rákellenes Liga - együttműködésben. A kar dolgozói és hallgatói rózsaszínbe öltözve vállalnak szolidaritást az érintettekkel és figyelmeztetnek rá, hogy a korai felismerés életmentő lehet.