Ugrás a tartalomra

Évekig verte édesanyját

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette miatt, aki életvitelszerűen három évig az édesanyja lakásában lakott, rendszeresen vitát kezdeményezett vele, ezen alkalmakkor ököllel testszerte ütlegelte, rugdosta.

A vádirat szerint a vádlott 2022. évtől 2025. február második feléig az édesanyja miskolci lakásában tartózkodott életvitelszerűen. Pontosan meg nem határozható időpontokban, heti rendszerességgel kezdeményezett vitát édesanyjával, amelynek következményeként minden esetben bántalmazta, haját tépte, belerúgott, ököllel testszerte, illetőleg arcán ütlegelte. A sértett könnyebb sérüléseket szenvedett el, amelyekkel nem fordult orvoshoz - derül ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség keddi közleményéből.

Mint írják, a vádlott utoljára 2025. február második felében a kora délutáni órákban bántalmazta édesanyját, pofon vágta, tépte a haját, majd a fejét falnak ütötte, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.

A cselekmények időpontjában a vádlott édesanyja 72-74 éves életkorú volt, több természetes okú megbetegedésben szenvedett, ezért a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, bűnügyi felügyelet és távoltartás hatálya alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.