Ugrás a tartalomra

Rajt Szerencsen, kezdődik a szezonzáró

Létrehozva
Kompakt program, aszfaltos és murvás útburkolaton zajló verseny, ami a résztvevők és a közönség számára is különleges élményt ígér – ezt kínálja a HUMDA Országos Rally Bajnokság záró futama, amelyet péntektől vasárnapig Szerencs központtal rendeznek meg.
Kép
Zemplén rally

Az esemény felvezető sajtótájékoztatóját a Rákóczi várban tartották meg, ahol a pontos időterv és a szakaszok ismertetése mellett számos érdekesség napvilágot látott.

– A 130 kilométernyi gyorsasági szakasz a verseny össztávjának majdnem 40 százalékát teszi ki, az összekötő etapok hossza kevesebb, ettől kompakttá válik a futam programja, amit a versenyzők is örömmel fogadtak – árulta el Jacsó Tibor, a rendező ÉMAM Zrt. vezérigazgatója, a TippmixPRO Zemplén Rally főszervezője. – Belenyúltunk a korábbról már ismert helyszínekbe, illetve hét kilométernyi útszakaszt megépítettünk és rendbetettünk, a vegyes talaj pedig komoly kihívást állít majd a versenyzők elé az autók beállítása szempontjából is.

Jacsó Tibor hangsúlyozta azt is, hogy a hétvége során nagyjából 200 fős szervezői gárdával készülnek, elsősorban azért, hogy a futam biztonságosan és zökkenőmentesen megrendezhető legyen.

Kép
Zemplén rally

A sajtótájékoztatón Világi Péter, a DVTK kommunikációs igazgatója emlékeztetett, hogy a régió legnagyobb multisport klubja immár ötödik alkalommal stratégiai partnere az ÉMAM Zrt.-nek és másodszor a Zemplén Ralinak.

– Kijelenthető, hogy Szerencsen hazatalált a rali, az országos és a helyi támogatóknak köszönhetően pedig a hagyományokhoz és a térség autósportos múltjához méltó eseményt tudunk itt megrendezni. A bajnoki cím ugyan eldőlt, ezúton is gratulálok Német Gábornak és Németh Gergelynek az elsőséghez, hétvégén viszont a dobogós helyezésekért, valamint több kategóriában is komoly küzdelemre van kilátás – tette hozzá.

Az abszolút magyar bajnoki címet már megnyerő Német Gergely azt mondta, úgy érezte, hogy tét nélkül is kötelességük rajthoz állni itt, és kiemelte, biztos abban, hogy azok, akik indulnak a versenyen, jó teljesítményt akarnak nyújtani és a győzelemért szeretnének küzdeni.

– Még nem volt részem ilyen szituációban, de nagyon örülök, hogy nem kell már számolgatnunk az elsőség szempontjából – reagált Német Gergely. – Ettől függetlenül ugyanolyan komolyan vesszük a szezonzárót, mintha bármely másik futam lenne. A felkészülésünk ugyanolyan komoly volt, és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.

Kép
Zemplén rally

A szerencsieknek is lesz kinek szurkolni, hiszen a Peugeot Kupában a város szülötte, Rónavölgyi Endre a kategória második helyért száll harcba.

– Nagy boldogság számomra, hogy itt lehetek, valamint az, hogy a Peugeot Kupában indulhatok. Ez gyerekkori álmom volt, az pedig ennek netovábbja, hogy rögtön az első évben a második helyért tudunk küzdeni. Minimális az előnyünk, szóval nem engedhetünk ki, ezért remélem, hogy a helyismeret és az itteniek hozzásegítenek minket, hogy másodikként legalább célba érjünk. Akik pedig a bajnokságban mögöttünk vannak, azokat magunk mögött is tartsuk. A szurkolók részvételére is nagyon számítunk – hangoztatta.

Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, családokért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy a verseny családi program, fontos az itt élőknek és nagy hagyománya van.

– Minden szempontból szeretnénk növelni a turizmust ebben a térségben. Bár sok munka vár még ránk, a Zemplén Rali is része annak, hogy minél szélesebb körben tudjuk népszerűsíteni ezt a régiót – jelentette ki. – Éppen ezért fontos a térségnek a rali, hiszen így a turizmus idejét a szüret utáni időszakra is ki tudtuk tolni.

Kép
Zemplén rally

Kiss Attila, Szerencs polgármestere arról beszélt, amikor biztossá vált az idei Zemplén rali időpontja, akkor a város 40 kilométeres körzetében minden panzió megtelt, ez pedig jól mutatja a verseny népszerűségét.

– Köszönjük a lehetőséget a szerencsiek nevében, és mivel úgy tűnik, hogy a hétvégén az időjárás is kegyes lesz hozzánk, reméljük, sokan látogatnak el a városunkba a rali kapcsán – mondta a polgármester.

A TippmixPRO Zemplén Rally pénteken a rajtceremóniával kezdődik, ahol a teljes mezőny megmutatja magát. A Historic mezőnye 17.30-kor, a Rally2 fél órával később, az ORB, ORC, vagyis az első osztály pedig valamivel este hét óra előtt érkezik meg a Rákóczi várba.

Szombaton és vasárnap pedig a gyorsasági szakaszokat bonyolítják le, mindkét nap öt-öt mért etap vár a párosokra. A legjobbakat és a célba érkezett egységeket ugyancsak Szerencsen köszöntik majd vasárnap délután.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Hídfelújítás miatt teljes útzár egy borsodi úton
Borsod-Abaúj-Zemplén
Várhatóan április 30-ig teljes útzár lesz érvényben az adott útszakaszon.
gitár NAV árverés
Kincsvadászat indul Borsodban: több mint ezer termék fillérekért a NAV online árverésén
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Igazi tavaszi meglepetéssel rukkolt elő a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: egy teljes áruház készlete kerül kalapács alá az online árverési felületén, és úgy tűnik, a kínálat láttán sokakban felébredhet a vadászszenvedély.
tűzoltás illusztráció napindító katasztrófavédelem
Tragédia: ketten vesztették életüket egy égő házban Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Ketten meghaltak, miután kigyulladt szerda hajnalban egy ikerház egyik fele Sajókazán, a Május 1. utcában - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel.