Ugrás a tartalomra

Elítélte a bíróság a két rablót

Létrehozva
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik a sértettre támadtak Putnokon 2025 februárjában.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2025. február 21-én megjelent a sértett csemetekertjénél, hogy munkát kérjen tőle, mivel azonban nem járt sikerrel, távozott. Másnap közölte társával, a II. rendű vádlottal, hogy a sértetti ingatlanban több, értékkel bíró dolog lehet, ezért elhatározták, hogy elmennek a férfihoz, hogy azokat eltulajdonítsák. A délutáni órákban a sértett gyümölcsösben kialakított lakóingatlanához mentek, ahol észlelték, hogy ő bent a fotelben alszik. Ezután az ingatlanba bejutva a II. rendű vádlott ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a földre esett és elájult. A két terhelt értékek után kezdett kutatni, majd a pár perc múlva magához térő sértettet a II. rendű vádlott mellkason rúgta, miközben a pénze hollétéről kérdezték. Mivel nemleges választ kaptak, a kutatást folytatták, majd 100 euró készpénzzel, két mobiltelefonnal és cigarettával távoztak a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - írja a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, a bíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Döntéshozatala során súlyosító körülményként értékelte a vádlottak speciális bűnismétlői mivoltát, a társtettesi alakzatot, azt, hogy cselekményüket büntetőeljárás hatálya alatt követték el, a gátlástalan elkövetési módot és így esett latba a vagyon elleni cselekmények elszaporodottsága is. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor a terheltek tényfeltáró beismerő vallomása és a II.r. vádlott megbánó magatartása.

Az ítélet nem jogerős - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Ahol a plüsslovak versenyre kelnek – országos bajnokság lesz Szirmabesenyőn
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföldSzabadidő
Hobby Horse Europe Országos Bajnokságot rendeznek szombaton a Balogh Liget Lovas Klubban, Szirmabesenyőn. Magyarországon még kevésbé ismert, de egyre népszerűbb a sportág.
Mezőkövesdi HTP
Tizenhétszer riasztották a tűzoltókat egy nap alatt Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhétszer avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltók a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett területek néhány négyzetmétertől tíz hektárig terjedtek.
Vitézy Dávid és Magyar Péter. Fotó: Kovács Márton/MTI
Elkezdődhet a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika tram-train előkészítése
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaság
A Tisza-kormány által meghirdetett, 2035-ig mintegy 3550 milliárd forintos keretből megvalósuló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként elkezdődhet a Tiszaújváros–Miskolc–Kazincbarcika tram-train rendszer előkészítése.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.