Ugrás a tartalomra

Mentőst vert, most meglakol

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt, akit kijózanításra kórházba szállítottak, ahol az ellátásában közreműködő mentőtisztet leütötte.

A vádirat szerint a vádlottat 2024. november közepén a késő éjszakai órákban kijózanítás céljából a mentők egy miskolci kórházba szállítottak. Osztályra kerülését követően súlyosan ittas állapota miatt agresszíven viselkedett a többi beteggel, a kórházi folyosón mászkált - idézi fel közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Mint írják: a betegellátásban közreműködő mentőtiszt igyekezett lecsendesíteni, egy kerekes székbe ültette, de oda többször vissza kellett kísérnie. Mielőtt a vizsgálóba vitte volna, a kerekes székben részben szíjjal rögzítette, majd lehajolva akarta meghúzni a szíjat, amikor a vádlott felülről nagy erővel, ököllel fejbe ütötte. Az ütés erejétől a padlóra esett, szemüvege is eltört, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.

A sértett mentőtiszt közfeladatot ellátó személynek minősül. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben közérdekű munka büntetést és pénzbüntetést indítványozott - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Több hektáron ég a vegetáció, a gabonát is veszélyezteti
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tiszaújvárosi, mezőcsáti, miskolci és tiszabábolnai tűzoltók dolgoznak a kigyulladt külterületen, ahol már egy épület is leégett.
tűz katasztrófavédelem tűzoltó
Száraz fű, bozót, és lombkorona is égett Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Huszonháromszor kellett beavatkozni a hivatásos tűzoltóknak csütörtökön Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az égő növényzet miatt.
tűz
Erdő, bozótos, akácos, száraz fű, minden ég: továbbra is sok a szabadtéri tűz Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhatszor avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hivatásos tűzoltók az égő növényzet miatt. A legkisebb tűzzel érintett terület tíz négyzetméter, a legnagyobb körülbelül három hektár volt.
Vasúti talpfák égnek, nem közlekedhettek a vonatok (frissítve)
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Az M30-as autópálya közelében dolgoznak a tűzoltók.