Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉMVIZIG) tájékoztatása szerint jelenleg a Sajó folyón III., a Tarna vízfolyáson pedig I. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben, melynek keretében a vízügyi szakemberek 24 órás figyelő- és őrszolgálatot látnak el a védvonalakon, közel 226 km-en.
Szerdán a kora délutáni órákban észak felé távozott az a csapadékrendszer, amely az elmúlt napok esőzéseit okozta. A külföldi vízgyűjtőkön estétől már fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, így az olvadás mérséklődött, majd megszűnt.
- A Sajó folyó teljes hosszán III. fokú, azaz a legmagasabb, a Tarnán pedig I. fokú, azaz a legalacsonyabb árvízvédelmi készültség van érvényben, melynek keretében az ÉMVIZIG munkatársai folyamatos figyelő- és őrszolgálatot látnak el a védvonalak mentén.
- A Bódva-patak teljes magyarországi vízgyűjtőjén, valamint Tarna patakon és mellékágain helyi vízkár-elhárítási készültség van érvényben.
- A Sajó szlovákiai vízrendszerében az elmúlt nap folyamán lassú apadás kezdődött. A folyó csütörtök hajnalban tetőzött a határszelvényben Sajópüspökinél 351 cm-es vízállással. Ezt követően megkezdődött az apadás, amely eleinte ütemesnek ígérkezik, majd valószínűleg némileg lassulni fog.
A következő napokban folytatódik az árhullám levonulása, várhatóan pénteken Sajószentpéter térségében 330-350 cm között tetőzik napközben a folyó.
- A Bódva szlovákiai szakaszán kialakult újabb árhullám a határszelvényben Hídvégardónál szerda este 251 cm-es vízállással tetőzött. Az árhullám csütörtök este/éjszaka Szalonna, péntek este pedig Szendrő térségében tetőzik majd.
- A Hernád hazai szakaszán ütemes az áradás, a határszakaszon Hidasnémetinél pénteken az I. fokú készültségi szint közelébe emelkedik a vízállás.
- A Tarna vízrendszerében csütörtök reggel az I. fokot mérsékelten meghaladó vízállások voltak jellemzők, az árhullám vízutánpótlása fokozatosan csökken, a hét végére várhatóan készültségi szint alá süllyednek a vízállások.
A Sajó áradása miatt a 2523 j. út 1+600 – 3+000 km szelvények közötti szakaszát (Putnok és Sajóvelezdi elágazás között) a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 26-án éjszaka lezárta.
- A Bodrog folyón is kisebb, készültségi szint alatti árhullám vonul le, amely lehetőséget ad a Felsőberecki-főcsatornán keresztül a Karcsai-Karcsa-holtág gravitációs vízpótlására. Szintén friss vízzel lehet pótolni Sárospataknál a Berek-holtágat, illetve a Takta vízfolyásból a Tiszalúci Holt-Tisza vízpótlása már folyamatban van, és várhatóan a pénteki nap folyamán a Taktaharkányi-holtág vízpótlása is megkezdődik.
Teljes készültség
- Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az elmúlt napokban jelentős mennyiségű eső esett a Sajó vízgyűjtő területén, ami miatt árhullám is kialakulhat - írták Sajókaza Facebook-oldalán.
- Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint „a Sajó-folyó határon túli vízgyűjtő és a hazai területen is több ciklon halad át, amikből jelentős mennyiségű csapadék esett. Az előrejelzések alapján még további esőzések várhatóak, a területi eloszlás bizonytalansága miatt, a vízfolyásainkon jelentős vízszintemelkedés, akár árhullám kialakulására is lehet számítani. Ezért felhívjuk a figyelmüket, hogy a vízállásokat és az előrejelzéseket kísérjék figyelemmel és amennyiben a hidrológiai helyzet megkívánja a szükséges intézkedéseket tegyék meg.” - írta Seszták Ottó polgármester Sajóivánka közösségi oldalán.
| Szakasz # | Védelmi szakasz neve | Gátőrjárás száma | Gátőrjárás neve | Elrendelés időpontja | Fokozat | Hossz | Kapcsolodó meder |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 08.07. | Miskolc-sajópüspöki | 08.07.05 | Sajónémeti | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 5,754 km | Hangony-patak |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.02 | Putnoki | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 5,502 km | Keleméri-patak |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.01 | Bánrévei | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 6,112 km | Keleméri-patak |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.06 | Sajószentpéteri | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 5,172 km | Sajó |
| 08.07. | Miskolc-sajópüspöki | 08.07.06 | Ónodi | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 2,681 km | Sajó |
| 08.07. | Miskolc-sajópüspöki | 08.07.01 | Sajópetri | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 5,400 km | Sajó |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.04 | Sajókazai | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 5,991 km | Sajó |
| 08.07. | Miskolc-sajópüspöki | 08.07.02 | Miskolc-alsó | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 6,470 km | Sajó |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.07 | Szirmabesenyői | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 7,270 km | Sajó |
| 08.07. | Miskolc-sajópüspöki | 08.07.03 | Miskolc-felső | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 7,580 km | Sajó |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.05 | Múcsonyi | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 4,478 km | Sajó |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.03 | Dubicsányi | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 3,963 km | Sajó |
| 08.07. | Miskolc-sajópüspöki | 08.07.07 | Nagycsécsi | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 1,093 km | Sajó |
| 08.07. | Miskolc-sajópüspöki | 08.07.04 | Sajóvelezd | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 4,481 km | Mercse-patak |
| 08.06. | Bánréve-Felsőzsolcai | 08.06.08 | Felsőzsolcai | 2025.11.26. 12:00:00 | III. fok | 5,798 km | Sajó |
A 2603-as bekötő út árvíz miatt lezárva - írták a 26-os Főút és környéke Facebook csoportban. Fotót is csatoltak.
Sajókaza, bekötő út árvíz miatt lezárva.
Putnok-Sajóvelezd között megdöbbentő fotó készült.
A Sajó áradása miatt több buszjárat terelve közlekedik, kimarad
A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Sajó áradása miatt lezárták a Putnok és Sajóvelezdi elágazás közötti útszakaszt. A lezárás miatt a következő buszjáratok Putnok – 26-os főút – Dubicsány – Sajóvelezd között terelve, ezáltal 10-15 perccel megnövekedett menetidővel közlekednek. Nem marad ki megállóhely.
Terelve közlekedő járatok:
- 4062 Berente-Kazincbarcika-Putnok-Sajóvelezd,
- 4063 Berente-Kazincbarcika-Putnok-Gömörszőlős,
- 4147 Ózd-Királd-Putnok,
- 4148 Ózd-Borsodbóta-Putnok,
- 4151 Ózd-Sáta-Putnok,
- 4194 Putnok-Sáta-Nekézseny-Szilvásvárad és
- 4195 Putnok-Királd-Lénárddaróc.
Csütörtökön kimaradó járatok:
- Putnok, Fő térről Ózdra 11:00-kor és 12:30-kor induló
- Ózd, autóbusz-állomásról Putnokra 13:50-kor induló