Ugrás a tartalomra

Kilenc évet kapott az erőszakos telefontolvaj

Létrehozva
A vádlott két évvel ezelőtt egy vármegyei kis településen a telefonjáért vert meg egy férfit, de úgy, hogy az maradandó testi sérüléseket szenvedett.

A Miskolci Járásbíróság maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, súlyos testi sértés és rablás bűntette miatt kilenc év szabadságvesztésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélt egy erőszakos telefontolvajt – írja pénteki sajtóközleményében a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a vádlott két évvel ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóhídvégen egy közterületen megvert egy férfit, hogy megszerezze annak mobiltelefonjait. A terhelt csak a helyszínen lévő másik két személy beavatkozásakor hagyott fel a veréssel, azonban amikor a sértett megpróbált volna elmenni, a vádlott újra bántalmazni kezdte.

A sértett végül átadta a nála lévő mobiltelefont a vádlottnak, aki a bántalmazott másik - közterületi asztalon lévő - mobilját is magához vette.

A telefontolvaj olyan súlyosan megverte a férfit, hogy az nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el, fogvesztése pedig maradandó fogyatékosságnak minősül - közölték.

Amint fogalmaztak,

a bíróság egy eljárásban bírálta el a terhelt egy másik ügyét is, amelyben a vádlott és testvére 2022-ben szóváltásba keveredtek egy férfival. A sértettet a vádlott arcon ütötte, aki ettől elesett, majd miután felállt elhagyta az ingatlant.
A terhelt és testvére követték az utcára, ahol a vádlott megverte a sértettet, a verésnek végül a testvér vetett véget. A sértett ebben az esetben is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el - olvasható a közleményben.

A törvényszék közlése szerint a járásbíróság súlyosító körülményként értékelte a bűncselekmények többszörös halmazatát, a vádlott többszörös visszaesői minősültségét és az elkövetés kitartó, gátlástalan mivoltát. Enyhítő körülményként esett latba a férfi beismerése és az időmúlás.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.