Ugrás a tartalomra

Átfagyott túrázót mentettek meg a miskolci rendőrök a Molnár-sziklánál

Létrehozva
Egy egész éjszakát a szabadban töltött az 59 éves férfi.
Kép
molnar_szikla_mentes_rendorseg_260111_facebook.jpg
Forrás: Facebook/Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség

A történtet úgy kezdődik, hogy a délutáni órákban elindult túrázni az 59 éves férfi a Bükkbe. A Molnár-sziklánál azonban elesett, és erősen beütötte a derekát. Nem tudott felállni, próbált segítséget hívni, de pánikba esett. Egyrészről pont most váltott telefont, és a nyomógombos készülék után az érintőképernyős kifogott rajta, és a 112 ingyenesen hívható segélyszám helyett a 116-ot hívta.

Így aztán az egész éjszakát a szabadban töltötte.

Másnap reggel azonban beugrott neki, hogy a 112-es számot kell hívnia.

– Innentől már felgyorsultak az események – írta a borsodi rendőrség közösségi oldalán. – A Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrsének munkatársai az átfagyott férfit a mentőszolgálat munkatársaival közösen lehozták a hegyről. Épségben.

Hogy ne történjen hasonló eset, a rendőrség azt tanácsolja, hogy:

  • rövidebb túrákat tervezzünk, és mindig számoljunk a korai sötétedéssel
  • ne bízzuk magunkat csak a telefonra: térkép, iránytű és fejlámpa is legyen kéznél
  • készüljünk fel a kihűlés ellen: réteges ruházat, meleg ital és élelem is alapfelszerelés
  • figyeljünk az időjárásra, ködben, havazásban könnyű eltévedni
  • szóljunk ismerősöknek a túráról indulás előtt
  • ha eltévednénk, hívjuk a 112-es telefonszámot.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.