Ugrás a tartalomra

Évet értékelt a vármegyei önkormányzat elnöke

Létrehozva
Bánné dr. Gál Boglárka kiemelte, az itt élő emberek szorgalmának, becsületes munkájának köszönhetően a vármegye növekedési pályára lépett, és ehhez szükség van olyan vezetőkre is, akik az elvégzett munkában hisznek.
Kép
varmegyehaza_diszterem_evertekelo_20260115-ot_11.jpg
A 2025-ös évet értékelte a vármegyei közgyűlés elnöke Bánné dr. Gál Boglárka. Fotó: Osztie Tibor

Népes hallgatóság előtt tartotta meg hagyományos évértékelőjét Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke csütörtökön a Vármegyeházán. A sorokban a vármegye országgyűlési képviselői, államtitkárok, a vármegye és a vármegyeszékhely vezetői, valamint egyházi és civil szervezetek, intézmények vezetői és képviselői foglaltak helyet. Az esemény díszvendége ebben az évben is Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter volt, aki egy kis humorral kezdte ünnepi beszédét.

- Vagy a konformizmus, vagy a hagyományhűség az, amely arra ösztönzi a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye önkormányzatát, közgyűlését és elnökasszonyát, hogy évről évre engem hívjon meg. Bármelyik is, a magam részéről nagyon megtisztelőnek tartom ezt a felkérést. Azt kívánom, hogy bárki is legyen jövőre a vármegyei közgyűlés elnöke, akár elnökasszony, akár más, akkor is engem hívjon meg, mint közigazgatási és területfejlesztési minisztert – utalt az áprilisi választásokra, nagy derültség mellett Navracsics Tibor. - Talán ez a legjobb, amit most kívánhatok – tette hozzá.

Kép
varmegyehaza_diszterem_evertekelo_20260115-ot_06.jpg

A miniszter áttekintette a vármegyénk történelmét és fejlődési pályáját, rámutatva arra a tényre, hogy Miskolc és a térség, az előző rendszerben egy nehézipari és vegyipari központ volt, amely a rendszerváltás után nagy mértékben leépült. A Vármegyének egy rendkívül nehéz helyzetből kellett felállnia és újra növekvő pályára állnia. Szerinte ehhez rendkívüli kitartásra és akaratra volt szüksége az itt élőknek.

- A magyar emberek és benne a térségben élők életképességét és túlélőképességét bizonyítja az, hogy a legnagyobb nehézségek után is fel tudnak állni, meg tudnak újulni. Ez itt már évszázados hagyomány. Ez a túlélőképesség nyilvánul meg Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye 1990 utáni történetében is, hiszen akárhogy nézzük: magunk mögött hagytuk az átmenet nehéz éveit és növekedési pályára állt a térség - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint ez elsősorban az itt élő emberek szorgalmának, becsületes munkájának köszönhető. Nem szabad szó nélkül elmenni azok mellett a térségbeli vezetők mellett sem, akik mindezt irányították, segítették, hiszen egy közösség önmagában mindig csak potenciál tud lenni. Azok, akik ezt a potenciált, tehetséget teljesítménnyé tudják formálni, azok mindig a vezetők.

Kép
varmegyehaza_diszterem_evertekelo_20260115-ot_05.jpg

- A vezető, aki látja a közösségben a lehetőséget, át tudja adni saját gondolatait, eszméit, másokat motivál és mindent megtesz annak érdekében, hogy a célok megvalósuljanak. Az elmúlt időszakban ezt láthatják az emberek ebben a vármegyében – jelentette ki Navracsics Tibor. 

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter kiemelte, hogy a magyar kormány minden támogatást megadott az elmúlt években ennek a térségnek, és ez a szándékuk a jövőben is. Úgy látja, bőven van még növekedési potenciál a vármegyében.

Kép
varmegyehaza_diszterem_evertekelo_20260115-ot_13.jpg

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke, mielőtt rátért volna a 2025-ös év eredményeinek és számainak bemutatására, hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt a munkában és a munkatársakban hisz, akik az eredmények mögött állnak.

- Akik ismernek, tudják, hogy három dolgot várok el magamtól és azoktól, akikkel együtt dolgozom. Ez a három: a munka, a munka, és a munka. A munkában hiszek és azokban a munkatársaimban, akikkel ez a közös tulajdonságunk. A munkánk mögött ott áll mindenekelőtt Magyarország Kormányának támogatása, ott áll a Közgyűlésünk, a hivatalunk és az önkormányzatunk, projektek százai, fejlesztési ügynökségünk a BORA 94 és a Via Carpatia EGTC, valamint több száz ember, akiknek ugyanúgy szívügye Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye, ahogyan nekem – mondta az elnök.

Kép
varmegyehaza_diszterem_evertekelo_20260115-ot_02.jpg

Bevezetője után bemutatta a Közgyűlést és munkaszervezetét, a hivatal működését, beszélt a területfejlesztési programokban elért eredményekről, valamint a vármegyei önkormányzat saját kezdeményezésű projektjeiről. Köztük az egyik legnagyobb vállalkozásról, a 2023-ban átvett Edelényi Kastélysziget tavalyi működéséről.

A vármegyei közgyűlés számára kiemelten fontos feladat a területfejlesztés, amelyet az erről szóló törvény, valamint rá vonatkozó jogszabályok alapján mint közfeladatot látnak el és hozzák meg az ahhoz szükséges döntéseket. Ami a számokat illeti, a vármegyei közgyűlés tavaly hat rendes és két rendkívüli ülést tartott, 92 napirendet tárgyalt, és 139 határozatot fogadott el, valamint 8 önkormányzati rendeletet adott ki – tudtuk meg az ismertetésből.

Kép
varmegyehaza_diszterem_evertekelo_20260115-ot_16.jpg

Az egyik legnagyobb feladatuk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, amelynek a jelenlegi állásáról is tájékoztatott az elnök. A 2021-2027-es programozási időszak vármegyei fejlesztési forrásairól szólva elmondta, erre a fejlesztési időszakra is több mint kétezer projektötletet rögzítettek. Ez így volt az előző fejlesztési időszaknál is, és ez adta a jelenleg is tartó Területi- és Településfejlesztési Operatív Program, azaz a TOP Plusz alapját, amiben nagy hangsúlyt helyeztek a turisztikai-gazdasági beruházásokra, a megújuló energiatermelésre, avagy az újabb infrastrukturális rendszerek kiépítésére.

- Továbbra is támogatjuk az orvosi rendelők, bölcsődék vagy a lakossági szolgáltatások megújítását, korszerűsítését – az adott térségben és településen élők igényei szerint. Mindez azt jelenti, hogy egy átgondolt, kidolgozott, komplex fejlesztési terv alapján felkészülten vártuk a TOP Plusz forrást, amely 150 milliárd 345 millió forint, ami vármegyénkben az eddigi legnagyobb összeg terület- és településfejlesztésre. Ez a forrás egyértelműen Magyarország Kormányának köszönhető és sikere a vármegyénknek – emelti ki Bánné dr. Gál Boglárka.

Kép
varmegyehaza_diszterem_evertekelo_20260115-ot_03.jpg

Rámutatott, minden eredmény azonban csak akkor érhető el, ha a fejlesztések az itt élő lakosság igényeihez igazodnak, az itt élőket szolgálják, és ezzel együtt létrehoznak új munkahelyeket és megtartják a meglévőket, hogy aki dolgozni akar és tud, annak megfelelő munkát kínáljon vármegyénk.

Az év eredményeinek és adatainak prezentálása után a vármegyei közgyűlés elnöke a jövőképéről beszélt a közönségnek, amelynek bemutatásához Wass Albert gondolatát idézte: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!”

- Ennek mentén dolgoztam az elmúlt esztendőben és közösségünk minden tagja ennek mentén végzi feladatát. Mert ez a mi utunk, ezen megyünk együtt tovább. A legfőbb célunk, hogy a megkezdett munkát tovább folytassuk és 2026-ban is az itt élő családokért és a vármegye gazdasági fejlődéséért, valamint közösségeinkért dolgozzunk a magyar kormány támogatásával.

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.